7.-8. Fejezet

 

7.fejezet

ROMAN

 

Fordította: Suzy

 

Meg kellett néznem a Daráló címét, de amikor megláttam, hogy Raleigh történelmi FivePoints negyedének közelében volt, rögtön tudtam, merre van. Fél nyolc felé jár az idő, és a GlenwoodAvenue üzletsora mögötti kicsi parkoló már megtelt. Két utcával lejjebb kellett parkolnom, és mire elérem a dupla üvegajtót, ami befelé vezet, gyakorlatilag megfagyok, azt kívánva, bár kávéivó lennék.

Nem igazán szenteltem figyelmet ennek a helynek, amikor a környéken jártam. Egy fantasztikus pizzéria van tőle jobbra, ahol ettem párszor, de valahogy sosem vettem igazán észre a kétszintes, barackszínű, stukkós épületet a frontablakokon sötétbarna redőnyökkel.

Amikor kinyitom a Daráló ajtaját, és besétálok, rögtön lerohan a funky dekoráció, és nem ilyennek képzeltem egy kávézót. Igaz, eddig csak egy Starbucksban jártam, és ez azzal a lánnyal volt, akivel rövid ideig randiztam – oké, párszor lefeküdtem vele –, de az semmi volt ehhez képest. A bútorok nem illenek össze, a színek tombolnak, és őrült zene jön az intézmény sarkából.

A fejem a zene felé fordul, és leesik az állam, ahogy látom, amint Lexi egy magas széken ül egy kis faszínpad tetején. Egy ukulelét penget, miközben egy állványra szerelt mikrofonba énekel. Még meghökkentőbb, hogy a „The LionSleepsTonight”-ot énekli. Első pillantásra nevetségesnek tűnik számomra, hogy ukulelén játszik, de gyakorlatilag ledöbbent a hangja. Stevie Nicks reszelős hangjának és Adele gazdag simaságának a kombinációja, és csodásan rétegezi a dal hangjait és szavait az ukulele kissé magasabb hangmagasságával.

Beljebb lépek a kávézó bejáratától, hogy eltávolodjak az ajtótól, ahol emberek ki-bejárkálnak, és csak nézem, ahogy Lexi énekel. Az van rajta, amit ma délelőtt viselt az arénában, és a szakadt farmer a csipkés felsővel tökéletesen illik a szexi nőhöz, aki úgy énekel, mint egy Grammy-díjas sztár, és úgy játszik az ukulelén, mintha az lenne a legdivatosabb dolog a világon.

Kurvára el vagyok bűvölve.

Ahogy mindenki más, jegyzem meg. A tekintetem végigsiklik a belső téren, és mindenki elragadtatással hallgatja Lexit, miközben a túlárazott kávéikat kortyolgatják, és a hivalkodóan össze nem illő bútorokon heverésznek. Minden egyes embernek mosoly van az arcán, a zene ütemére topognak a lábaikkal, és oda-vissza ringatóznak a dallamra.

Visszanézek Lexire és figyelem, ahogy a szája a mikrofon közelében mozog. A szemei lágyak és a mosolya édes, ahogy a tekintete végigjárja a közönséget magabiztosan és szeretettel. A szemei landolnak valakin a színpadhoz közel, és egy pillanatra úgy tűnik, annak az egy személynek énekel. Egy talán birtoklási vágyat keltő áramlat bugyog fel bennem, ahogy odasiklik a szemem, ahová ő néz és elképedve látom, hogy Brian Brannon ül egy kocsmaasztalnál a színpadhoz közel. Visszamosolyog Lexire, az ujjaival egy kis teáscsésze mellett kopogtat az asztalon.

Mi a faszt keres ő itt?

A tekintetem visszasuhanLexire, ő pedig rávigyorog, mielőtt elénekli az utolsó szavakat, és utoljára megpengeti az ukulelét. Az egész hely éljenzésben tör ki, a leghangosabban Brian Brannon, aki feláll a székéről, és lelkesen tapsol elismeréseként. A saját kezeim is összeérnek tapsolni, képtelen vagyok megállítani magam és az előadása iránti ámulatot.

– Köszönöm – mondja Lexi a mikrofonba, és a rekedt hangja úgy csap le rám ismét, mint egy afrodiziákum. Hogy lehet egy nő hangja ilyen nagy hatással rám, ellenben… mintha egy angyalt hallottam volna énekelni kicsivel előbb.

– Még egy dalom van hátra ma estére és ez a kedvencem – mondja a mikrofonba, közben halkan penget. – Ti, törzsvendégek hallottátok már, ahogy éneklem, de ma este… én csak nagyon érzem ezt a dallamot, így ismét megosztom veletek.

Egy magányos hang kiált fel a helyiség hátuljából.– Adj neki, Lexi! – Aztán néhány füttyögés, mielőtt elkezd játszani.

És aztán belekezd a „Somewhere over theRainbow”-ba bohókás, lendületes tempóban, miközben a bakancsa ritmusosan kopog a fa emelvényen. A hangja bizsergést okoz a bőrömön, és csodálom, ahogy a sötét haja ragyog a magányos függőlámpa fényében, ami felülről sugárzik rá.

Annyira kurvára szexi.

Olyan rohadtul zavarba ejtő, ahogy a tekintetem ismét Brianre vándorol, aki hatalmas mosollyal az arcán hallgatja Lexit.

Arra gondolok, hogy megfordulok és kimegyek, mert fogalmam sincs, mit keres itt a ColdFury vezérigazgatója. És arról sincs fogalmam, milyen kapcsolatban áll Lexivel, de bármi is az, az biztos, hogy nagyon személyes. Ezt a tekintetükből meg tudom mondani, ahogy énekel.

De végül győz a kíváncsiságom, és egyébként is, egészen idáig eljöttem, hogy lássam ezt a nőt, így még nem adom fel.

Miközben Lexi énekel, én fél füllel hallgatom, közben rendelek egy üveg vizet a pultnál. A pult mögött álló lány bizonyára kiakadt, hogy nem tud nekem kávét csinálni, de ügyelek arra, hogy mégis belebegtessek néhány dollárt a borravalós üvegbe.

A Daráló homályos, mégis hangulatos atmoszférájában megtalálom az utat a helyiség ellentétes oldalához, ahol Brian Brannon ül, és kiválasztok egy alacsony széket, ami a falhoz van támasztva, ahonnan figyelhetem Lexit.

A vizemet kortyolom, míg énekel, és a közte és a legfőbb főnököm közti összjátékot figyelem.

Amikor befejezi az éneklést, köszönetet mond az ujjongó tömegnek, és emlékezteti őket, hogy másnap este újra visszatér. Aztán feláll és észreveszem, hogy az emberek odasereglenek a színpadhoz, nem azért, hogy Lexivel beszéljenek, hanem hogy pénzt dobjanak a borravalós üvegbe, ami a fa emelvényen van, és nem vettem észre ezelőtt.

Lexi lelép a színpadról, és Brian Brannonhoz sétál, aki feláll az üdvözlésére. Kinyújtja a karjait, és Lexi közéjük sétál, arcát röviden a mellkasához szorítja, miközben átöleli. Hosszú percekig ölelkeznek, aztán szétválnak, ám a férfi a lány vállain tartja a kezeit. Lexi teljes rajongással néz fel, miközben Brian beszél hozzá és bólint valamire, amit mond. Aztán Brian lehajol, és lágyan megpuszilja az arcát, mielőtt elhúzódik és az ajtó felé sétál.

Figyelem, ahogy Lexi egy hosszú percig néz utána, vágyakozó tekintettel az arcán, amitől felfordul a gyomrom. Mi a fasz van köztük? Az ölelés és a puszi miatt az agyam azonnal a legrosszabb forgatókönyvet alkotja.

Hogy randiznak.

Ezért volt Gray olyan hűvös vele? Mert az apja olyannal randizik, aki valószínűleg vele egyidős?

Olyan rohadtul furcsa és olyan kurvára kiábrándító számomra, ha ez igaz.

De igaz? Lexi csak flörtölt velem ma délelőtt az öltözőben, és ez olyan valami, amit biztosan tudnom kell.

Megindultak a gondolataim, ahogy rájövök, Lexi felém sétál az egyik kezében a nyakánál fogja az ukulelét, időnként megáll az asztaloknál, hogy pár szót váltson a vendégekkel, valószínűleg megdicsérik az előadását. Elsétál az asztaltól, ami közvetlenül a székem mellett van, és észre sem vesz, ahogy elkezd elhaladni mellettem.

– Lexi – szólítom meg, ő pedig felém pördül, az arca ismét felragyog, ahogy felismeri a hangomat, mielőtt meglátna.

– Roman – kiáltja, ahogy visszalép felém, és én furcsán felpezsdülök a hangjában hallható boldogságtól. – Mit csinálsz te itt?

Felállok a székről, és tekintetem a kezében tartott hangszerre siklik. – Felfedezem, hogy van egy rejtett tehetséged, úgy tűnik.

Elvigyorodik, bár az arca rózsaszínűvé válik. Felemeli az ukulelét, és vállat von. – Furcsa tehetség, az biztos.

– Akkor is tehetség – szögezem le. – És az éneked és a játékod gyönyörű volt.

– Óóó– mondja édesen. – Köszi. De komolyan, mit csinálsz itt?

– Lecsapok rád a rossz időzítés miatt – mondom, ahogy teszek egy lépést felé. – Gondoltam, megpróbálom még egyszer elkérni a számodat, mielőtt feladom.

– Nem úgy nézel ki, mint aki valaha is feladja – mondja, majd visszamutat a székre, amit épp elhagytam. – Bár van egy kis időm, mielőtt kezdek, ha beszélgetni akarsz.

– Mit kezdesz? – kérdezem.

– Az este 10 órás zárásig dolgozom – mondja, és elindul a székhez, ami amellett van, ahol eddig ültem, az ukulelét az oldalához támasztja. Megpaskolja a mellett lévő párnát, és felé biccent. – Szóval, ülj le, öntsd ki a szíved, és talán még a számomat is megadom.

Visszapottyanok a székembe, felé fordulok a testemmel, miközben az ujjaimmal a kezemben lévő vizespalack papírját piszkálom. Semmi értelme, hogy kerülgessem a forró kását. – Szóval, ezt most ki kell mondanom… Láttam itt Brian Brannont, hogy téged hallgat.

Újabb pír fut fel az arcára, amit riadt tekintet kísér. – Ó, az…

– Ja, az – utánzom kötekedő hangon, így nem erőltetem, ahogy kell. – Randizol vele? Mert bár én támogatom az elköteleződés nélküli kötetlen randizást, egyáltalán nem tudok belemenni abba, hogy osztozzam rajtad a főnökömmel.

Lexi szemei tágra nyílnak a döbbenettől, és felkiált – Istenem, nem! Szórakozol velem?

– Szörnyen közelállónak tűntök– mutatok rá. – És ma délelőtt láttam az öltözőben, hogy nem volt barátságos a viszony közted és Gray között. Mielőtt megpróbálom megszerezni a számodat, tudnom kell, hogy az időmet vesztegetem-e.

– Nem vesztegeted velem az idődet – mondja sietősen, aztán felém hajol, és halkabb hangon folytatja: – Nem mondhatom el a kapcsolatom természetét Brian Brannonnal, legalábbis még nem, de teljességgel elhiheted, hogy nem romantikus.

– Mi? – kérdezem tréfásan. – Olyan vagy, mintha az eltitkolt szerelemgyereke lennél vagy ilyesmi?

Abban a pillanatban, hogy Lexi felzihál, rájövök, fején találtam a szöget, és ezt megerősíti az arcán látható bűntudat.

Szent szar.

Közelebb hajolok hozzá, és suttogok. – Te vagy az eltitkolt szerelemgyereke?

– Nem – gyakorlatilag sziszeg. – Úgy értem, igen… a lánya vagyok, de nem mondhatod el senkinek. Ő és Gray még nem készek ezt bejelenteni, de nem vagyok eltitkolt szerelemgyerek. Vagyis, gyakorlatilag, ez egy titok volt, amit anyám nem osztott meg velem, és csak néhány hónapja jöttem rá, de nem szerelemből születtem. Legalábbis nem Brian részéről, nem hiszem…

Elhalnak a szavai, szomorú hangulatot hagyva maguk mögött, ahogy a kezeit bámulja. Kinyúlok, a kezem az álla alá teszem és felemelem. – Nem mondom el senkinek, Lexi. A titkod biztonságban lesz nálam.

Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt, és meglepődöm, amikor a kezeit felemeli, és átfűzi az ujjait az enyéimen. Az ölébe húzza a kezemet, és a másik kezét ráteszi. – Sajnálom. Ez csak fura és kínos, és szeretem a beszélgetéssel töltött időt, bármilyen kevés is volt. Utálom, hogy ezt rád zúdítom és láthatod, az életem egy kicsit zsúfolt mostanában. Talán az ellenkező irányba kellene sétálnod… vagy futnod.

– És miért tenném ezt? – kérdezem komolyan. – Tudod te, milyen régóta keresek egy olyan nőt, aki tud ukulelén játszani?

A célomat elértem, ahogy melegen, gazdagon, rekedten felnevet, ez felmelegíti a vérem, és valamiért megint a farkamhoz szól. – Őrült vagy – mondja lágyan.

– Teljesen – értek egyet vele. – De komolyan… mi a helyzet? Hogy jöttél rá, hogy ő az apád és miért nem tudtad korábban?

Lexi az órájára néz, láthatóan úgy dönt, van ideje és azt mondja:– Az anyám soha nem mondta el, hogy Brian az apám. Szakítottak, mielőtt rájött, hogy terhes. Én nem tudtam meg, míg meg nem betegedett rákban, és meg nem halt, körülbelül egy éve.

Halvány szomorúságot érzek miatta, hogy elvesztette az anyját és egy kis boldogságot, hogy megtalálta az apját. De ezek az érzések tompák, mert nehéz igazi empátiát érezni a helyzete iránt, amikor nem értem a család jelentőségét. Sosem álltam közel a szüleimhez odaát, Prágában, és tizenhárom évesen elköltöztem otthonról, hogy külföldön hokizzam. Azóta csak néhányszor találkoztam a szüleimmel, és alig beszélünk. Olyan sokáig voltam egyedül, hogy kissé nehéz megértenem a családi kötelékek fogalmát. És hozzátéve a tényt, hogy a profi jégkorongban bármikor eladhatnak és kiszakíthatnak, mindig nehéz volt mély kötelékeket kialakítanom az életemben lévő emberekkel.

Mégis, megismerve ezt a kis darabkát a történetéből, még jobban vonzódom hozzá. Még mindig mesésen huncut, pokolian vicces és irtóra szexi. A háttértörténete még érdekesebbé, és az éneke milliószor vonzóbbá tette őt számomra. Nem tudom biztosan, hogy érezzek azzal kapcsolatban, hogy ő Brian Brannon lánya, ami hoki méltósággá teszi, de azt tudom, hogy mindenképpen meg akarom szerezni, és mindenképpen be akarok jutni a bugyijába. Feltételezem, hogy egy olyan nőnél, mint Lexi, bizonyos rendje van a dolgoknak.

Így belevágok, és megkérdezem:– Megadod nekem a számodat, ugye?

– Hát persze – mondja habozás nélkül.

– És mikor lesz időd elmenni valahová? – nyomulok.

– Holnap este dolgozom, de holnapután szabad vagyok.

Megrázom a fejem. – Aznap Bostonba repülök egy meccsre. A következő szerdán jövök vissza.

Megrázza a fejét. – Szerda és csütörtök este dolgoznom kell, de pénteken szabad vagyok.

– A fenébe – motyogom. – Aznap este meccsünk van. Jól gondolom, hogy szombat este is dolgoznod kell?

Lexi egy pillanatig elgondolkodva néz rám, mielőtt azt mondja:– Tudod, mit… Megnézem, el tudom-e cserélni a műszakjaimat valakivel szerdán, ha akkor akarsz elmenni valahová.

– Műszakok? – kérdezem kíváncsian. – Úgy érted, hogy itt nálatok műszakban vannak az előadók?

Lexi nevet, megint mélyen és rekedten.

A farkam még mindig kedveli ezt.

– Nem – mondja, miközben kuncog. – Én csak egy barista vagyok itt. Kávét főzök, és asztalokat rámolok. Az éneklés csak mellékes. Georgia, ennek a helynek a tulaja, kis extrát fizet nekem, és jó jattot kapok az éneklésért, de igazából én csak kávét főzök a megélhetésért.

Rávigyorgok. Úgy értem, ő kurvára menő. Egy ukulele-pengető, szexin éneklő, kávét őrlő barista. – Oké, akkor szerda.

– Szerda– egyezik bele, aztán a hátsó zsebéhez nyúl, hogy kivegye a telefonját. – Mi a számod? – kérdezi.

Megadom neki, és nézem, ahogy bepötyögi. A telefonom elkezd csörögni, és kiveszem a zsebemből.

Lexi a füléhez emeli a telefont, és utánzom a mozdulatát, ahogy fogadom a hívást. – Halló?

Rám vigyorog. – Szia, Roman. Lexi vagyok. Csak azért hívlak, hogy megmondjam, vissza kell mennem dolgozni, de alig várom már a szerdát.

Nem tehetek róla. Nevetek, és visszavigyorgok rá. A telefonba beszélve azt mondom:– Én is alig várom.

– Csak hogy tudd – mondja játékosan. – Nem szoktam szexelni az első randin. Vagyis nem mindig. Néha. Attól függ, hogy alakul.

Jézus, bassza meg… viccel velem? Kérlek, mondd, hogy nem szórakozik velem.

Rábámulok, a szemeim az övéibe fúródnak, hogy megpróbáljam kideríteni az igazságot. Ő csak huncutsággal teli, csillogó szemekkel néz vissza rám, és fogalmam sincs, hogy szerdán vajon csak egy puszit kapok majd tőle, vagy úgy fogunk kefélni, mint az állatok.

Furcsa, de nem zavar, hogy nem tudom. Ez csak jobban fokozza a várakozást.

– Nos – mondom a telefonba, ahogy közelebb hajolok hozzá. – Szerintem, majd szerdán kiderül, ugye?

– Azt hiszem, igen – suttogja vissza a telefonba, és szerintem hivatalosan is rákattantam erre a lányra.

 

8. fejezet

LEXI

 

Fordította: BaBett

 

Nem értem. Általában nem izzad a kezem, amikor találkozóm van, mert nem vagyok hajlamos az idegességre. Átutaztam már az országot, felnőtt koromig több ezer ember előtt léptem fel életemben. Bungeejumpingoltam és ejtőernyőztem, és egyszer cápákkal úsztam.

Nos, igaz, nem tudom, hogy izzadt-e a kezem, amikor a cápákkal úsztam, de kétlem. Nem voltam ideges. Nem úgy, mint most.

Pontosan így éreztem magam, miután először találkoztam Briannel a héten. Száguldó pulzus és izzadó tenyér.

Mielőtt becsöngetnék Gray és Ryker házába, beteszem a borosüveget a karom alá, aminek a vállán nem volt ott a táskám, és élénken dörzsölöm a kezem alját a gyapjúszoknyámhoz. Ez az egyik kedvenc ruhadarabjaim közé tartozik: sötétbarna és szürkésbarna kockás, amelyet egy barna garbóval párosítottam, mert valljuk be, a kávézóban a pultnál dolgozni nem igazán igényel elegáns öltözéket. Szerencsére volt egy pár teveszínű csizma, amit a ruhához párosíthattam, és azt hiszem, visszafogottan jól nézek ki.

És nagyon remélem, mert ma este lesz az a vacsora, amit Gray javasolt. Ez egy fontos este, és én is egy kicsit el vagyok szállva, hogy Gray és Brian úgy döntöttek, hogy ma nem repülnek Bostonba, hogy megnézzék a ColdFury vasárnapi meccsét. Roman és én ezért nem tudtunk randizni ma este.

Ehelyett Gray hétfőn repül el, és New Yorkban találkozik a csapattal a keddi meccsre. De alapvetően félretették a ColdFuryvel kapcsolatos vezérigazgatói és ügyvezető igazgatói teendőiket, hogy egy privát, ismerkedős vacsorát tartsanak ma este.

Száraz tenyeremmel – egyelőre – csengetek, és néhány mély lélegzetet veszek, amíg az ajtó kinyílik, és Gray ott áll ajkán egy üdvözlő mosollyal.

– Szia, Lexi – mondja halkan, miközben egy lépést hátrál. – Gyere be!

– Köszi – mormogom idegesen, miközben belépek az előcsarnokba, és egy rövid pillantást vetek rá. Bár a házuk tényleg nagy, nem hivalkodó, inkább melegnek és hívogatónak tűnik. Előttünk a nagy nappali barna plüss kanapékkal és skarlátvörös párnákkal. Tűz éga kandallóban, és a háttérben halk zene szól.

– Ryker és apa a konyhában vannak, bort bontanak – mondja.

– A lányok nincsenek itt? – kérdezem.

Gray megrázza a fejét.

– Úgy gondoltuk, hogy a legjobb, ha nem mondjuk el nekik, hogy mi folyik itt, amíg meg nem kapjuk a hivatalos eredményeket.

– Ó – mondom kissé csalódottan. Már alig vártam, hogy lássam a két lányt, akik úgy tűnt, hogy átformálták a fotón látott Grayt egy meleg, nyitott nővé.

Gray teljesen felém fordul, kinyújtja a karját, és enyhén megérinti a vállamat.

– Csak arra az esetre, ha azok az eredmények másképp jönnének vissza, mint amire mindannyian számítunk, oké?

Megbátorodom arra, hogy azt mondta, amire mindannyian számítunk, ami számomra azt jelenti, hogy elfogadta, hogy az vagyok, akinek mondom magam. Ez azt jelenti, hogy talán ad egy igazi esélyt, hogy az élete részévé váljak.

– Ó, ezt neked hoztam – mondom, miközben ügyetlenül átnyújtom a borosüveget, amit idefelé jövet vettem.

– Ez igazán kedves – mondja Gray egy kegyes mosollyal, miközben átveszi, és megnézi a címkét.

– Nem vagyok benne biztos, hogy jó lesz – fakadok ki. – Nem sokat tudok a borokról.

– Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz – biztosít engem. – Gyerünk. Most vettem ki a marhabélszínt a sütőből, és még húsz percig kell állnia. Menjünk, nyissuk ki ezt a kicsikét, és megnézhetitek, milyen íze van.

– Csak amíg senki nem veti a szememre, ha szörnyű – mondom évődve, és Gray felnevet.

Gray tényleg nevet valamin, amit mondtam, és meleg és őszinte hangja van. Kíváncsi vagyok, miért fogad el hirtelen ennyire engem. Bevezet a konyhába, és látom, hogy Brian a könyökével a konyha közepén lévő nagy szigetre támaszkodik. A szemei felcsillannak, amikor meglát, és pillanatokon belül a kezei a vállamon vannak, és lehajol, hogy megcsókolja az arcom. A tekintetem Grayre vándorol, hogy lássam a reakcióját, de háttal van, miközben átadja a bort, amit hoztam, a férjének, Rykernek.

Amikor apám – nem Brian – elhúzódik, Ryker felé fordulok.

– Téged nem kell bemutatni. Nagy rajongód vagyok.

Elmegy Gray mellett, és meleg mosollyal nyújtja felém az üres kezét.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Lexi.

Brian azonnal a már nyitott üveg borhoz lép, és tölt egy pohárral. Miközben átnyújtja nekem, Gray megkérdezi:

– Apa azt mondta, hogy most költöztél ide körülbelül hét hónappal ezelőtt. Mindig is ColdFury-rajongó voltál?

A hangja kíváncsi, de azt is tudom, hogy ő is engem méreget.

– Nem – mondom neki őszintén. – Egyáltalán nem rajongtam a jégkorongért. De elkezdtemolvasni róla, amikor megtudtam, hogy ap... vagyis Briané a ColdFury. És elkezdtem nézni, és persze végignéztem az összes rájátszást, és te megnyerted a Stanley Kupát. Nagyon izgalmas volt.

– Voltál már valamelyik meccsen ebben a szezonban? – kérdezi Gray.

Megrázom a fejem.

– Az énekesi borravalómból gyűjtögetek, hogy jegyet vehessek. Talán március környékén.

Gray arca továbbra is közömbös marad, de Brian azonnal rávágja:

– Nos, ez nem fog menni. Bármelyik meccsre kaphatsz jegyet, amire csak akarsz. Sőt. a tulajdonosi páholyban ülhetsz...

– Apa! – vág közbe tompán Gray. – Addig nem, amíg nem jön meg a teszt.

– És nincs szükségem arra, hogy jegyet adj nekem – mondom határozottan, visszapillantva Brianről Grayre. – Tudok magamnak sajátot venni.

Gray kissé összerezzen, és lesüti a tekintetét.

– Figyelj! – mondja végül Brian, megszólítva a szobában lévő elefántot. – Mi lenne, ha mindannyian megegyeznénk abban, hogy a következő néhány hétben, amíg az eredmény meg nem jön megismerjük egymást. És, Lexi, ha a teszt azt eredményezi, amit várok, akkor egészen biztosan nem fogsz jegyet venni a meccsre. Ha a teszt mást mutat ki, akkor a legrosszabb esetben barátok leszünk.

Hallom, ahogy Ryker felhorkan, de nem merek ránézni. Valójában nem merek elnézni Briantől, aki úgy tűnik, hogy a helyemre szegezi az „apa” tekintetét, amit még sosem tapasztaltam. Azt üzeni, hogy nem lesz vita.

– Oké – mondom halkan.

– Szóval, Lexi – mondja Ryker, és a tekintetem rásiklik. Érdeklődéssel néz rám. – Brian már mesélt rólad egy kicsit, de mi a helyzet veled, töltsd ki a szürke foltokat, és mesélj nekem az eddigi életedről. Például, hogy hol születtél, és hol éltél. Úgy tudjuk, hogy különböző helyeken éltél.

Kortyolok egyet a boromból, és miután lenyeltem, azt mondom:

– Hát... lássuk csak. A connecticuti Hartfordban születtem, és ott éltem tizennyolc éves koromig. Amikor elvégeztem a középiskolát, akkor még nem érdekelt a főiskola, ezért úgy gondoltam, hogy utazgatok. Egy barátommal elmentünk Portlandbe, és ekkor kezdtem el baristaként dolgozni. Ott maradtam pár évig, beleszerettem, vagy legalábbis azt hittem, egy srácba, és követtem Tucsonba. Nem maradtam vele, mert ő is szeretett valaki mást a hátam mögött, és elhagytam Tucsont és Little Rockba mentem. A következő három évben Little Rockban, Nashville-ben éltem, majd Pittsburghben. Pittsburghben pultosként dolgoztam, amikor megtudtam, hogy anyám beteg, és hazamentem Hartfordba, hogy gondját viseljem, amíg meg nem halt. Aztán ideköltöztem.

– Nagyon sajnálom az anyukádat – mondja Gray halkan, és én látom benne a szeme mélyén megérti a fájdalmamat. Ő is elvesztette az anyját, bár sokkal korábban, mint én. Ahogy nekem sem volt apám, amikor felnőttem, úgy őneki sem volt anyja. De biztos vagyok benne, hogy el tudja képzelni, milyen szörnyű lenne elveszíteni az apját, és ez az, amiben tudom, hogy igazán megért engem.

– Köszönöm – motyogom, és a boromba nézek. – Nem volt szép a vége, és nem ment gyorsan. Szerencsére eléggé elkábították, úgyhogy szerintem nem szenvedett. Mégis... eljutottam arra a pontra, hogy csak ültem és beszélgettem vele, többször is elmondtam neki, hogy minden rendben van, nem akartam elengedni. Annyira hálás voltam, amikor végül megtette.

Felnézek, és látom, hogy Gray szemében könnycseppek képződnek, de azok nem engem néznek. Inkább az apjára szegeződnek, és tudom, hogy ő most valóban elképzeli, milyen lehet, ha ez történik vele. A tekintetem Brianre vándorol, de ő is engem néz, az arcát teljes együttérzés öntötte el.

– El sem tudom képzelni, hogy abban a helyzetben legyek... csak nézni és várni – mondja Gray rekedten, én pedig visszanézek rá. Elhessegette a könnyeit, de látom rajta, hogy még mindig a halandóságon töpreng. – Ettől egy kicsit jobban értem, hogy miért jöttél ide. Miért akarsz megismerni minket.

– Nem azért, hogy helyettesítsem őt – mondom gyorsan. – Soha.

– Nem azért, hogy helyettesítsd – mondja Brian gyengéden. – Hogy kiegészítsd az amúgy is teljes életedet.

Gray rám mosolyog, aztán átmegy a konyhán, elhalad mellettem. De tétovázik... Ráteszi a kezét a karomra, és egy apró együttérzéssel megszorítja, mielőtt a tűzhelyhez sétál, és lehúzza az alufóliát a marhaszegyről, ami egy serpenyőben van a tetején.

– Szóval, mi a jelenlegi történeted, Lexi? – kérdezi Ryker lazán, miközben odalép a szekrényhez, ahol a vizespoharak vannak, és elkezd kivenni néhányat. Aztán sorban mindegyiket a jégadagoló alá teszi, és feltölti őket. – Brian azt mondja, hogy zenész vagy?

Vigyort lövök Brianre, majd Rykerre nézek. – Valójában én készítem és szolgálom fel kávét a Darálóban, de mellette zenélek is. Nem igazán fizet jól, de a borravaló jól jön.

– Nem is tudtam, hogy egy ukulele ennyire sokoldalú lehet – teszi hozzá Brian büszkén, én pedig Ryker mosolyából, ahogy a vizespoharakat tölti, látom, hogy Brian valójában Graynek és Rykernek is elég sokat mesélt az éneklésemről.

– Anya azt akarta, hogy hangszeren játsszak, amikor kicsi voltam, én pedig nem akartam. Állandóan vitatkoztunk ezen, de ő ragaszkodott hozzá. Végül kompromisszumot kötöttünk, és azt mondta, hogy választhatok hangszert. Komolyan fontolóra vettem a dobot, csak hogy az őrületbe kergessem, de teljesen elbűvölt az ukulele, miután meghallgattam Israel Kamakawiwo'ole-t.

– Kit? – kérdezi Ryker, miközben minden jéggel töltött poharat a hűtőszekrényben lévő vízadagolóhoz visz, hogy megtöltse őket. Gray elővesz egy kést a mellette lévő fiókból a tűzhely mellől, és elkezdi felvágni a marhahúst, Brian pedig csak kortyolgatja a saját borát, és élvezi a történetemet, ahogy mesélem.

– Israel Kamakawiwo'ole egy hawaii népdalénekes volt.A„Somewhere over theRainbow” és a „What a Wonderful” című dalokat játszotta, és ez az, ami miatt beleszerettem a zenébe. Ezután nem volt más választásom. Az ukulele egyértelmű volt számomra.

– Hallottam, ahogy a „Over theRainbow”-t énekelte – mondja Brian büszkén. – Elképesztő volt.

– Ryker – szól bele a beszélgetésbe Gray. – Adnál egy tányért?

Ryker visszanyúl egy másik szekrénybe, kivesz egy tányért, és átnyújtja nekem. Megfordulok, hogy átadjam Graynek, és ő rám mosolyog, miközben azt mondja: – Talán egy este Ryker és én átmehetnénk a Darálóba, és meghallgathatnánk téged.

– Tényleg? – kérdezem, és a mosolyom szélessé válik. – Az fantasztikus lenne.

– Abszolút – válaszol Ryker a felesége nevében, én pedig visszafordulok hozzá ugyanolyan mosollyal. – Nagyon jól hangzik. Ritkán van alkalmam Grayt randira vinni a munkánk és a lányok nevelése miatt.

– Határozottan jól hangzik – teszi hozzá Gray, és úgy tűnik, a korábbi kellemetlen érzés teljesen eloszlott.

– Szóval, randizol valakivel? – kérdezi Ryker kedvesen, egy újabb kérdés, hogy többet tudjon meg rólam. Gray abbahagyja a szeletelt szűzpecsenye átrakását a tányérra, amit épp az imént adtam neki, és érdeklődve néz rám.

– Nem igazán – mondom, ami az igazság. – De jövő héten lesz az első randim, és már nagyon várom.

És ezen a ponton remélem, hogy nem kapok további kérdéseket, mert egyáltalán nem akarom elmondani nekik, hogy az említett randi egy ColdFury játékossal lesz.

Annak ellenére, hogy Gray látszólag elfogadta a jelenlétemet, még mindig van némi szkepticizmus a részéről. Ez nyilvánvaló volt a ma esti kérdéseiből, és abból, ahogyan közbelépett, hogy megakadályozza, hogy az apja ne ajánljon fel nekem semmit, amíg a végleges DNS eredmények meg nem érkeznek.

Igen, semmi értelme, hogy Romant is belevegyük a beszélgetésbe, amikor lehet, hogy szerdán elmegyünk valahova, és egyáltalán nem fogunk egymásra találni. Ezt komolyan kétlem, mivel nyilvánvaló és intenzív a kémia kettőnk között, de nincs értelme ma este felborítani az almás szekeret.

Csak hogy biztosítsam, hogy a beszélgetés távol maradjon a szerelmi életemtől, úgy döntök, hogy apámat, Briant a busz alá lököm.

Természetesen a legkedvesebb módon.

– Ha már a randizásnál tartunk – mondom, miközben Brianhez fordulok, és ravaszul elmosolyodom. A szemöldöke felszalad a hangom szuggesztív élén, és a teste mozdulatlanná válik. – Tegnapelőtt este nagy benyomást tettél Georgiára.

– Ó, erről nem is tudtam – motyogja Brian, és meglepődve látom, hogy az arca elvörösödik, mielőtt a szájához emeli a borospoharát, és egy egészséges kortyot iszik belőle. A tekintetem röviden Grayre siklik, aki vigyorogva figyeli az apját, és ez felbátorít.

– Georgia nem tudja abbahagyni a rólad való fecsegést – mondom tudálékosan. – Azt hiszem, beléd van zúgva.

– Őszintén, Lexi – fújja Brian. – Belezúgva? Tizenkét éves?

– Negyvenhét – adom meg a választ.

A szemöldöke magasabbra szökik. – Tényleg? Azt hittem, fiatalabb.

Tudtam. Érdekli.

– Nem. És teljesen szingli, és fogadok, hogy veled randizna, ha megkérnéd.

Brian egyfajta morgó hangot ad ki, és a kezével elutasítóan int felém.

– Túl öreg vagyok a randizáshoz.

– Komolyan? – Gray bekapcsolódik a beszélgetésbe. – Túl öreg? Ez nem igaz.

– Hatvanegy éves vagyok... – kezdi mondani, de a nő nem ad esélyt, hogy folytassa.

– Hetente több mint száz mérföldet kerékpározol, erőnléti edzéseket végzel, amelyeken olyan teljesítményt nyújtasz, ami felér néhány olyan sportolóval, akiket magad alkalmazol, és még mindig sportos vagy és hatkockás a hasizmod, apa. Randiznod kéne, mert a fénykorodban vagy.

– Ősz hajam van – morogja Brian.

– Csak a halántéknál – sietek a segítségére. – Ami egyértelműen azt jelzi, hogy ezüstrókának minősülsz, nem pedig öregembernek.

A rövid idő alatt, mióta ismerem Brian Brannont, először fordul elő, hogy valóban rám nézett, de nem lepődtem meg. Tulajdonképpen örülök, hogy elég jól érzem magam, hogy cukkoljam, és ő is elég jól érzi magát ahhoz, hogy kiakadjon emiatt.

Szintén bónusz pont, hogy Gray és én szilárdan egyetértünk ebben.

– Szóval, ki ez a Georgia? – kérdezi Ryker vigyorogva, és én tudom, hogy folytassam a beszélgetést, mivel valójában élvezi Brian feszengését.

Megalapozottan tudva, hogy a reflektorfény határozottan lekerült rólam és az én potenciális szerelmi életemről, röviden ismertetem a tényeket.

– Ő tényleg szuper jó fej. Ahogy mondtam, negyvenhét éves és nagyon gyönyörű. Brian tanúsíthatja ezt – mondom egy kacsintással az irányába, aztán előredőlök, hogy ne tudja letagadni. – Eredetileg Georgiából származik… gondolom, ezért is nevezték el a szülei úgy, ahogy. Majdnem tíz évvel ezelőtt nyitotta meg a Darálót. Van egy fia, aki huszonöt éves, és a nyugati parton él, sosem volt házas, és... teljesen őrült. Mármint a maga vicces módján.

– Tényleg? – Brian szárazon mondja. – Én egy kicsit gorombának találtam.

– Inkább nyers – mondom, és röviden ránézek, mielőtt visszafordulnék Rykerhez. – De neki van a legnagyobb szíve a világon. És szeret az emberek bőre alá férkőzni, és biztos vagyok benne, hogy veled is ezt próbálta elérni, Brian – mondom, miközben visszapillantok rá. – Szerintem ez csak annyit jelent, hogy nagyon kedvel téged.

– Furcsa módon mutatja ki – motyogja, majd ingerülten hozzáteszi: – Meg akart győzni, hogy Tink gyilkos.”

Én is nevetésben török ki, ahogy Gray és Ryker is, Brian pedig mindannyiukra pillantásokat vet ránk. Aztán letöri a szórakozásunkat, amikor azt mondja: – Elég volt ebből a beszélgetésből. Nem mondom, hogy öreg vagyok, de túlságosan megrögzött vagyok ahhoz, hogy randevúzzak, és még ha akarnék is randizni, Georgia Mack lenne az utolsó, akit randira hívnék.

Hmmmmm... szerintem túl sokat tiltakozik.

Annyira el fogja hívni randizni.