15.-16. Fejezet

 

15.fejezet

ROMAN

 

Fordította: Calliope

 

Kinyitottam a bejáratit ajtót, mielőtt Lexi lába a verandám alsó lépcsőfokára érne, mert már figyelem, ahogy a kocsifelhajtóra áll. Felnéz rám, jobb kezével az ukuleléje nyakát tartja.

– Felkészültem rá, hogy szerenádot adjak neked, ha szükséges – mosolyog rámviccelődve, miközben felemeli, hogy lássam.

– Miért lenne erre szükség? – kérdezem tőle, ahogy kilépek a verandára, és keresztbe fonom a karjaimat a mellkasomon.

– Nos, mert az SMS, amit válaszként küldtél a hangüzenetemre nagyon rejtélyes volt. – Teljesen feláll az alsó lépcsőfokra, és az én lépésemet várja.

És a fenébe is, pokolian csinosan néz ki a fekete leggingsben, fekete bokacsizmában, aminek a szélén bozontos műszőrme van, és egy túlméretezett sötétlila pulóver, ami lelóg az egyik válláról.

Pokoli hideg van kint, ezért megkérdezem, miközben fintorogva nézek le rá: – Hol a kabátod?

– Gondoltam nincs rá szükségem – feleli, miközben rám bámul. – Vagy kiugrom a kocsiból és felkapom a táskámat a pázsitról, vagy a házadban meleg lesz.

– Hmmmm– mondom elgondolkodva.

– És mégis itt vagyok, befagy a seggem a verandádon – mutat rá kedvesen.

– Még nem vagy egészen a verandán – ellenkezem.– De mi lenne, ha felhoznád ide a seggedet, és helyrehoznád a dolgot?

– Szóval meg vagyok hívva? – kérdezi szemérmesen.

– Meg vagy hívva a verandám tetejére – mondom szigorúan, bár az ajkaim felgörbülnek, jelezve, hogy imádnivalónak találom.

– Nos, ebben az esetben – kiáltja izgatottan, miközben felugrik három lépcsőfokot, és ugrálva megáll előttem. – Itt vagyok.

Megrázom a fejem, szórakozott mosollyal mormolom: – Nem tudom, hogy megcsókoljalak vagy elfenekeljelek.

A szemei forrón villannak, és a gyors reakciója a fenekelésre tett javaslatomra arra készteti a testemet, hogy teljesen megfeszüljön. Majdnem hangosan felnyögök, amikor megcsóválja a fejét és megkérdezi: – A fenekelés komoly lehetőség?

Csehül káromkodok egyet az orrom alatt, amit ő viccesnek talál, amit kuncogással bizonyít. A kezemet a nyaka köré fonva megfordulok, és a nyitott ajtóm felé tolom, csak akkor lazítva a szorításomon, amikor már belép.

Szembefordul velem az előszobában, az ukuleléje az egyik kezében és egy gyengéd kifejezés van az arcán. – Nagyon sajnálom, Roman. Hogy olyan elhamarkodottan reagáltam Gray tanácsára, hogy maradjak távol tőled.

És bassza meg, ha ez nem jut el valahova a mellkasom közepére. Volt már okom arra, hogy emberek bocsánatot kérjenek tőlem, de soha nem mondták nekem ilyen őszintén ezeket a szavakat.

– Mit mondott Brian, amitől észhez tértél? – kérdezem, mert a hangüzenete szerint ő volt az oka, hogy megkeresett engem. Edzésen voltam és lemaradtam a hívásáról, de fültől-fülig vigyorogtam az öltözőben, amikor meghallgattam. Nem hívtam vissza, de küldtem neki – ahogy ő meg is jegyezte – egy rejtélyes üzenetet, amiben egyszerűen ez állt: Gyere át este 6 körül, és megtudod.

Néhányan azt gondolnák, hogy ez gonosz, hogy nem engedtem ki Lexit könnyen a horogról, de biztos vagyok benne, hogy ő pontosan úgy vette a szöveget, ahogyan azt én gondoltam. Egy tréfás gesztus, hogy tudja, nem haragszom rá. Ha az lettem volna, megmondtam volna neki, hogy a táskáját a pázsiton találja. És Lexi nyilvánvalóan úgy vette, ahogy tudtam, hogy fogja, amikor megjelent az ajtóm előtt az ukuleléjével, tudva, hogy el fog bűvölni ő és az ukuleléje.

Lexi kuncogva válaszol a kérdésemre. – Hát, fogalmam sem volt róla, hogy Brian ilyen bölcs, és sokat beszélgettünk, de alapvetően emlékeztetett arra, hogy gondolkodjak a saját fejemmel és kövessem a szívemet.

– Valóban bölcs szavak – jegyzem meg.

– Szóval megbocsátottál nekem? – kérdezi ünnepélyesen.

– Nem volt mit megbocsátani – mondom neki őszintén, az általános kötekedés nélkül, ami azóta megy, hogy idejött.

– Hát a fenébe – mondja morózusan, és szomorú szemmel folytatja: – Ha nincs mit megbocsátani, akkor ez azt jelenti, hogy technikailag nem csináltam semmi rosszat, ami azt jelenti, hogy nem kell elfenekelni, igaz?

Újabb mormolt cseh káromkodás miközben megrázom a fejemet. – Olyan rossz vagy.

– Hát, Gray azt mondja, hogy te is az vagy, de én itt vagyok – viccelődik.

Nevetve ismét a nyakára teszem a kezem és a nappali felé, majd a konyhába vezetem. – Mielőtt még rátérnénk a fenekelésre – és biztos vagyok benne, hogy lesz néhány a jövőben –, éhen halok és kész a vacsora. Együnk.

– Ó Istenem – mondja Lexi mélyen belélegezve, ahogy belépünk a konyhába. Elhúzódik a kezemtől, leteszi az ukulelét a kis étkezőasztalra, és zombisan a konyhaszigetre kirakott ételek felé sétál. – Mi az fene ez a finomnak tűnő cucc?

Vigyorogva lépek a pulthoz, és rámutatok a tálcán lévő ételekre. – Ez vepřová, amit ti amerikaiak előszeretettel hívtok sült sertéshúsnak. Ez itt knedlíky, ami kenyérgombóc és ez itt zelí, ami a ti alap savanyú káposztátok.

– Ezt mind te főzted? – kérdezi, miközben csodálkozva néz rám.

Bólintva mondom neki: – Egy hagyományos cseh ételt szerettem volna veled megosztani, és ez történetesen a kedvencem.

– Te tényleg tudsz főzni? – kérdezi még nagyobb csodálkozással.

– Otthon megtanultál főzni, vagy nem ettél – mondom neki, és azonnal megbánom, amint a szemei szomorúvá válnak, így gyorsan hozzáteszem: – Úgy értem, hogy a szüleim sokat és keményen dolgoztak, mindig elfoglaltak voltak, és a hokis programjaim mellett nem volt sok családi étkezés.

– Ó– mondja gyengéden, ahogy a szemei visszatérnek a tányérnyi ételre – De akkor is… ez hihetetlen.

– Szóval le vagy nyűgözve?

– Úgy ki leszel elégítve – mondja drámaian. – De valószínűleg nem ma este. Hát ebben nem vagyok biztos. Előbb meg kellene kóstolnom a kaját, mielőtt elkötelezem magam.

Én pedig újra felnevetek. Mélyről jövő nevetés, mert ő vicces és aranyos, olyasmit vált ki belőlem, amit nem is tudtam, hogy létezik bennem, és a közelében lenni kurvára jó érzéssel tölt el. Kétségtelen, hogy ki leszek elégítve valamikor, és őszintén szólva leszarom, hogy mi este vagy a belátható jövőben lesz.

 

—

 

– Kedvenc filmed? – kérdezi Lexi, miközben a kanapén velem szemben ülve az ukulelét pengeti lazán. Nem igazán játszik egy dalt, csak különböző akkordokat, miközben beszélgetünk.

– Indiana Jones és a Végzet Temploma – mondom habozás nélkül.

– Soha nem láttam – válaszolja. Újabb laza pengetés, az ujjai nagyon könnyedén pengetik a húrokat.

Elmozdulok a kanapén, kicsit lejjebb tolom a testemet. Egymással szemben ülünk. Lexi ledobta a csizmáját, és keresztbe tett lábakkal ül, hátát a karfának támasztva. Én a hátamra dőlve fekszem, szintén levettem a cipőmet. A testem hosszabb, mint a kanapé, ezért a lábam kissé behajlítva van, a lábfejem a párnán nyugszik a csípője mellett.

– Nem csodálom – mondom lustán. – Azt hiszem még a születésed előtt készült.

– Ha olyan régi, akkor te hogy láttad? – Abbahagyja a pengetést, és engem néz oldalra billentett fejjel.

Megvonom a vállam. – Szeretem az akciófilmeket. Még a régebbieket is.

– Én a csajos filmeket szeretem – mondja vigyorogva. – Te mit gondolsz róluk?

– Azt, hogy soha ne kérj meg, hogy nézzünk meg együtt egyet – mondom neki határozottam.

Arra gondolok, hogy sokféleképpen tölteném szívesen az időmet Lexivel, de vannak határaim.

Lexi felhorkan a válaszomra. – Megadom neked a lehetőséget.

Több mint egy órája, a vacsora befejezése óta itt ülünk, és kérdéseket teszünk fel egymásnak, és ez idő alatt nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Például, hogy tizenöt éves korában megharapta egy rézfejű kígyó, amikor a barátaival túrázott az erdőben, és hogy leküzdje a félelmét, részt vett egy kígyókezelő tanfolyamon a helyi vadvédelmi hivatalnál. Bár számomra nem volt meglepő, megtudtam, hogy vakmerő és egy kicsit adrenalinfüggő, a bungee jumping a kedvence. Nagyon allergiás a méhekre, és a táskájában hordja az EpiPent. A kagylófélékre is allergiás, de ez nem akadályozza meg abban, hogy megegye őket. Lexi kedvenc étele a spagetti, utálja a sárgarépát, és borzalmasan rosszul süt, de folyamatosan próbálkozik, ismétlődő kudarcokkal.

Lexi szeret pszichológiai thrillereket olvasni, gyenge pontja a kutyák, elismerte, hogy a tény, hogy goldenretriverek mentésével foglalkozom, nagyon is a javamra szól, és egyszer, tizenhét évesen letartóztatták kiskorúak alkohol fogyasztásáért. Enyhén horkol alvás közben, utál fürdeni, inkább zuhanyozik, és majdnem megfulladt, amikor egyszer megpróbált lenyelni a egy evőkanál fahéjat.

Egy csomó más dolgot is tanultam róla, de néhány fontosat is. A kedvenc virága a sárga rózsa, jövő hét után lesz a születésnapja – huszonhét lesz –, és soha nem volt még kapcsolata, ami tovább tartott volna hat hónapnál.

– Legjobb nyaralásod, ami valaha volt? – kérdezem tőle, mivel most rajtam a sor, hogy kérdezzek.

– Ez könnyű – mondja egy kedves mosollyal. – Tizenegy éves koromban anyukám elvitt Disney Worldbe. Vagy három évig spórolt, hogy megtehessük, mert ahogy tudod, a tanárok nem keresnek túl sok pénzt, de csodálatos volt. Az összes hullámvasútra felült velem, és olyan sok gyors kaját ettem, hogy majdnem rosszul lettem. Elképesztő volt, és az volt a tanulságom belőle, hogy ha egyszer gyerekeim lesznek, sokkal hamarabb elkezdek pénzt spórolni, hogy el tudja vinni őket, amikor még kicsit kisebbek lesznek.

Olyan elszántan beszél, hogy kétségem sem fér hozzá, hogy ez egy olyan cél, amelyet már nagyon régóta a fejében tart. Bár megható a szenvedélye, amellyel erről a nyaralásról beszél, és a vágya, hogy ezt egy nap a saját gyermekeinek is átadja, egy kicsit rejtélyes számomra. Nekem a nyaralás az volt, amikor a szüleim elvittek a nagymamámékhoz hosszú hétvégékre gyerekkoromban. Elképzelni anyámat és apámat Disney Worldben tulajdonképpen elég nevetséges. Csak felnőtt koromban, amikor profi hokis lettem, kezdtem értékelni a nyári szabadidőt, és igyekeztem szórakozásból és játékból utazni, de soha nem éreztem úgy, mintha bármit is kihagytam volna gyerekkoromban. Gondolom, amikor nincs valamid, vagy nem tudsz valamiről, hogy hiányolhatnád, akkor nehéz hiányolni.

Lexi elkezdett egy dallamot játszani a hangszerén, és azonnal felismertem: “LetIt Be” a Beatles-től.

Elkezdi énekelni azt a dalt, amelyet a világon a legtöbben ismernek, a gördülékenyen pengeti a húrokat. Figyelmesen nézem őt, szeretem, ahogy néha lehunyja a szemét, amikor nagyon átérez egy szöveget vagy dallamot, és amikor újra kinyitja a szemét, akkor rám néz, sehova máshova. A hangja… füstös, rekedtes, kibaszottul szexi. Habozás nélkül tartja velem a szemkontaktust, miközben játszik, mindig egy kedves mosollyal, és csodálom, hogy egy pillanatnyi félénkség vagy kétség sincs benne, ami miatt a tekintetét elfordítaná.

Amikor befejezi a dalt és az utolsó akkor is elhalkul, biccentek a kezében lévő ukulele felé, és nyers hangon mondom neki. – Tedd le, és gyere ide.

A szemöldöke felszalad, de tiszta érdeklődik látszik a szemeiben. – Gyere ide? – kérdezi tisztázásképpen, miközben a testemre mutat.

Megkocogtatom a mellkasomat: – Ide. Pontosan rám.

Lexi arca kipirul, és kifújja a levegőt, de azonnal oldalra dől, és a padlóra helyezi a hangszerét.

Habozás nélkül térdre ereszkedik, és lassan felkúszik a testemen. A tekintetünk szorosan összefonódik, és a szemei elsötétülnek az intenzitástól. Amikor a mellkasunk egy magasságba kerül és a térdei a párnába nyomódna, csak centikre az ágyékomtól, halkan megkérdezi: – Megcsókolsz?

– Gondolkodtam rajta – mondom neki, miközben a kezeim a háta aljára kerülnek, és addig nyomom, amíg a teste le nem süllyed, és az enyémhez nem nyomódik.

És bassza meg, milyen jól érződik, csak a lágy íveitől, a melegségétől már azelőtt álla a farkam, mielőtt a számat az övére tapasztottam volna.

Lexi alkarjai a mellkasomon támasztja meg a súlyát, és perzselő szemekkel néz rám, és hosszú sötét haja keretezi az arcát. Csak bámuljuk egymást, tudjuk, hogy amint megtesszük ezt a lépést, a mi laza, könnyed és kacér barátságunk meg fog változni.

Bassza meg, meg fog változni.

Egyik kezemet a hátán hagyom, a másikat felcsúsztatom a vállára, és hagyom, hogy a tenyerem a nyakára csússzon, hogy az ujjaim a hajába túrhassam. Megborzong, amikor a hüvelykujjam végigsimít az állkapcsán, mielőtt a kezemet a tarkójára simítom.

Lexi kinyújtja a kezét, és a nyakam köré fonja, amitől a mellkasa lejjebb ereszkedik az enyémhez, a melleinek puha íveit kurva fantasztikusnak érzem magamon, és ettől az arca még egy kicsit lejjebb ereszkedik az enyémhez.

– Szóval ez az? – suttogja, miközben megnyalja az alsó ajkát.

– Ez az – értek egyet, és mivel egyáltalán nem tudok egy perccel sem többet várni, nyomást gyakorlok a tarkójára, hogy a szánkat arra kényszerítsem, hogy bezárják a távolságot. Ajkai első érintése az enyémen egyenesen az ágyékomig hatoló gyönyört okoz, és ő habozás nélkül azonnal elfogadja a nyelvemet. Lassan adom neki, a kezeimmel kicsit megdöntöm a fejét. Az ajkam az övéhez simul, gyengéden, de mélyen, a kezemmel a hátán magamhoz szorítom.

Valószínűleg megelégedhetnék ezzel a lassú szájbaszással, az idegeim zúgnak és a vérem halkan forr, de Lexi halkan a számba nyög, én pedig önkéntelenül is reagálok, és az alsó ajkát harapdálom. Megragadom a fogaimmal, halk morgással nyomódom bele a puha húsába, és Lexi teljes teste az enyémhez rándul.

És Krisztusom, a farkam teljesen megkeményedik, megnyúlik és megduzzad, és a csípőnk elkezd egymás felé mozogni és ringatózni.

Először egy kicsit megszívom, hagyom, hogy Lexi ajka felszabaduljon, aztán azonnal az enyémhez nyomja a száját, ezúttal durvábban. A feje az egyik irányba fordul, az enyém a másikban, és a nyelvünk szinte pornográf csatát vív.

Lexi újra felnyög, és lecsúszik az erekciómra, és hirtelen már el sem tudom képzelni, miért próbáltuk volna lassú tempón tartani a dolgokat. A hátán lévő kezem lefelé csúszik a fenekére, ahol megszorítom, ahogy ő tovább forgatja a csípőjét, és ettől csak még többet akarok. Lejjebb eresztem a kezem, ujjaimmal végigsimítok a feneke vájatán, amit a leggings vékony anyagából adódóan kiváló részletességgel érzek, majd keményen a puncija hátsó részéhez nyomom.

Mintha csak meghúztam volna egy kibaszott ravaszt abban a pillanatban, amikor az ujjaim a melegébe dörzsölnek, és Lexi olyan mélyen a számba nyög, olyan vágyakozással, hogy erősebben kezdem csókolni. A fogaink összecsapnak, ahogy a szánk harcol, és megpróbálják felfalni egymást. Lexi elrántja egyik kezét a nyakamról, és a testünk közé ékeli. Oldalra emelkedik, hogy több helyet csináljon, majd a keze a farkamra kerül, és pont a megfelelő módon szorítja a farmernadrágon keresztül.

– Krisztusom – motyogom a szájába, és ő lassan simogatni kezdi fájó szerszámomat.

Elmozdítom a testem, kinyújtom a vállamat, és ujjaimat mélyebbre eresztem a lábai közé. Forró és enyhén nedves, és megpróbálom belenyomni az ujjaimat a leggings és a bugyi korlátozó anyagain keresztül.

A kontrollvesztés határán vagyok, és élénken lüktetni kezdenek képek a fejemben arról, hogy letépem róla a ruháit és belemerülök. Fontolóra veszem, hogy felhúzom a kezem, és végig csúsztatom a leggings és a bugyi hátulján, hogy az ujjaimat beletúrhassam a nedves melegségébe, amelyről tudom, hogy könyörög az érintésemért.

– Roman – zihálja Lexi, miközben mindketten simogatjuk és egymáshoz szorítjuk magunkat. A hangja szűkölő, annyira tele vágyakozással, hogy fájdalmat okoz a mellkasomban.

Annyira meg akarom dugni. Pont itt, a kanapémon. Felejtsd el az előjáték többi részét, a farkam pont ebben a kibaszott pillanatban akar benne lenni, és azt hiszem, megőrülök a vágytól.

Nem… a szükségtől.

Kurvára szükségem van rá most azonnal.

És egy olyan égető felismeréssel, ami valójában egy kis félelemmel jár át, arra gondolok, hogy erre talán nagyobb szükségem van, mint bármi másra az életemben.

Ez a tudat, hogy ilyen hatalma van felettem, a legkevésbé sem csillapítja az érzéseimet. Még csak nem is ez a félelmem forrása.

Ami miatt lassítani kezdem a csókon és a kezemen a lábai között, az a megvilágosodás, hogy Lexi olyan érzéseket vált ki belőlem, amelyek idegenek – jó értelemben –, és mert emiatt talán egy kis tiszteletet kell adnom annak, ahogy ez zajlani fog.

– Lexi, várj egy percet – motyogom a szájába, miközben a kezemet a lábai közül a saját kezére teszem, amely engem simogat. Megállítom a mozdulatát, és ettől a feje felemelkedik, így homályos szemekkel bámul rám.

– Mi a baj? – kérdi reszelős hangon.

– Lassítanunk kéne… kicsit lassabban kéne haladnunk – mondom, a testem lázadással fenyeget, miközben az agyam próbálja átvenni az irányítást.

– Miért? – motyogja, a tekintete az ajkaimra téved, mielőtt újra találkozna a tekintetünk. – Akarom ezt. Te nem?

– Bassza meg, igen, akarom – morgom neki, az ujjaim önkéntelenül összeszorulnak az övéi körül, hogy szorítsa meg a farkamat. – De… gyorsan haladunk. Nem akarom, hogy megbánás legyen a vége.

– Miért lenne megbánás? – kérdezi, a szemei kicsit kitisztulnak a beszélgetés komolysága miatt.

– Nem lenne… legalábbis az én részemről nem – próbálom elmagyarázni neki. – De… figyelj, én kedvellek téged. Szerintem te is kedvelsz engem. Ez csak most más, és nem sietek annyira, hogy dugjunk. Lelassíthatunk, folytathatjuk az ismerkedést.

Egy pillanatig bámul rám, mielőtt azt mormogja: – De én készen állok.

– Tényleg? – kérdezem tőle nyersen. – Nekem adod a tested, ez nagy dolog. Mindkettőnknek.

A fenébe… még soha nem mondtam ezt egy nőnek sem ezelőtt. Nem érdekelt még soha, hogy túl gyorsan haladtunk, és még soha egyszer sem aggódtam azon, hogy egy nő megbánja-e, főként azért, mert valószínűleg soha többé nem látom őt.

De Lexi más.

Annyira átkozottul más minden szempontból, és én még csak nem is tudtam, hogy léteznek ilyen nők.

– Roman – mondja finoman, az arca kicsit lejjebb húzódik, hogy rám nézhessen. – Egyszer megvédtél engem. Emlékszel?

Bólintok.

– És azt kérdeztem tőled, miért, amikor alig ismertél. De kiderült, hogy mégis ismertél. Jól ismertél, mert azt mondtad, hogy egy nő vagyok, aki borravalóért ukulelén játszik egy kávézóban, és soha életedben nem láttál még senkit sem boldogabbnak.

– Tényleg ezt mondtam – értek egyet halkan.

– És akkor ott… ez nagyszerű betekintést adott nekem abba, hogy milyen ember is vagy te – folytatja. – Van valami köztünk… te is tudod. Ez más. Rejtélyes. De ez valódi, és mindketten készen állunk rá.

Jézusom, ez a nő egyszerre vágja hozzám a józan észt és a miszticizmust, de a szívem mélyén tudom, hogy igaza van.

– Biztos vagy benne? – kérdezem tőle, adva neki egy utolsó esélyt, hogy lelassítsa ezt a dübörgő vonatot, amin vagyunk.

Lexi rám vigyorog, emlékeztetve arra, hogy mindig lesz köztünk valamiféle könnyedség. – Hát, azután a vacsora után, amit ma este csináltál nekem, mondtam, hogy jó esély van arra, hogy kielégülj.

Nevetek, felemelem a fejem, és adok neki egy gyors csókot. Amikor az ajkai elengedik az övét, azt mondom: – Oké. Menjünk a szobámba. Szükségünk van egy ágyra ahhoz, amit tervezek veled csinálni.

 

16. fejezet

LEXI

 

Fordította: Calliope

 

Roman kivezet a nappaliból, a bejárati ajtótól jobbra lévő rövid folyosón át a hálószobába. Vacsora közben bevallotta nekem, hogy amikor megvásárolta ezt a házat, a kért árnál jelentősen magasabb összeget ajánlott, hogy az összes meglévő bútor és dekoráció is benne legyen. Az eladók ráugrottak erre, és Roman egy nagyon szép, teljesen berendezett és bútorozott házat kapott. Gyanítom, hogy tényleg nagyon lelkes volt ezért, mert a berendezés inkább a férfias, vagy legalábbis a nemek szempontjából semleges oldalát képviselik.

A hálószobája falai gazdag csokoládészínben pompáznak, a falakon pálmafa nyomatokkal. Az ágya egy masszív szánkó kialakítású, amely magasan ül a padlótól, és van egy hozzá illő komód az egyik falon és egy szórakoztató egység a másikon, amely egy látványosan hatalmas tévét tart. A padló sötét keményfa, szőnyeg arany és barna csíkos mintázatú, míg a paplanja gazdag, mélyvörös színű, hozzá illő ágytakaróval. Az egyetlen dolog, ami elárulja, hogy a szoba esetleg egy agglegényé lehet, az a tény, hogy az ágya bevetetlen, és egy kicsit bizsergő várakozást érzek, ahogy látom, hogy az aranyszínű lepedők szaténnak tűnnek.

Amint belépünk a szobába, Roman elengedi a kezemet, és egy pár egyforma szék felé fordul az ablak előtt, ahol a fa redőnyök le vannak húzva. Egy kicsi kerek asztal vanköztük, rajta egy lámpával, amit felkapcsol.

– Kapcsold le a nagy lámpát Lex – mondja halkan, és nagyon tetszik ez a kis becenév.

Néhány lépést teszek hátra az ajtó melletti kapcsolóhoz, és megteszem, amit kért, aminek a hatására a szoba elsötétül, és most már csak az asztali lámpa világít. Valójában szép, romantikus fénye van, és elgondolkodtat, hogy vajon a ma este a romantikáról, vagy csak a puszta felszabadulásról szól-e.

Azt gyanítom, talán mindkettő, mivel még mindig érzem a pillangókat, mióta Roman felajánlotta, hogy lassítsuk le a dolgokat.

Roman megfordul, hogy rám nézzen, és a hangja durva, amikor azt mondja: – Kalandvágyó vagy, Lexi. Ennyit megtudtam rólad. Ezt szeretném próbára tenni.

A bőröm azonnal megfeszül, és enyhe lüktetés indul meg a lábam között. Megnyalom az ajkaimat, és halkan megkérdezem: – Mire gondoltál?

Roman sötét mosolyt küld felém, hátralép, és leül az egyik székre. Széttárja a lábait maga előtt, és a lámpa eléggé világít ahhoz, hogy könnyen láthassam a farmerján keresztül kirajzolódó hatalmas erekcióját. Könyökét a szék karfájára támasztja, kezét a hasára kulcsolja, és azt mondja: – Nézni akarlak!

– Nézni engem, hogy mit csinálok? – suttogom.

– Nézni akarlak téged– ismétli meg, és már a hangja szexuális morajlásából is világos a jelentése. Azt akarja nézni, ahogy azt csinálom, amit akarok, és az szándékában áll élvezni.

Hűha!

A bőröm most bizseregni kezd, és a szívem összevissza kalimpál. Nem vagyok szégyenlős a hálószobába és magabiztos vagyok, de nem fogok hazudni… a nyomás kicsit elsöprő, mert azt akarom, hogy Romannak tényleg, de tényleg tetszen, amit mutatok neki.

Meghalok, ha csalódást okozok neki.

– Ne – mondja halkan, miközben kicsit feljebb ül a székben, hogy előre hajoljon.

– Mit ne? – kérdezem meglepődve a parancsán, hiszen még egy lépést sem tettem. Még azt sem döntöttem el, hogy mit tegyek.

– Ne agyalj. Bízz bennem… imádni fogom, ha úgy döntesz, hogy a csinos seggeddel teljesen felöltözve az ágyra ülsz, és csak énekelsz nekem.

A szívem abbahagyja eszeveszett dobogását, és azonnal olvadozni kezd a szavai és az ünnepélyes nézése alatt.

– Rendben – suttogom neki, és a kezem azonnal a pulóverem szegélyére téved. Rövid pillantást vetek arra, ahogy Roman hátradől a székében, miközben a tekintete végigvándorol rajtam, mielőtt a pulóverem lekerülne rólam.

A pulóver alatt egy egyszerű fekete kombinét viselek, és nem vettem fel melltartót, mert nincsenek nekem a legnagyobb melleim a világon. De érzem, hogy a mellbimbóim felállnak és túlérzékenyek az őket fedő puha anyagon keresztül is. A kombinét azonban békén hagyom, helyette inkább úgy döntök, hogy átsétálok a szobán oda, ahol Roman ül.

A szemöldöke meglepődve felemelkedik, amikor a lábai közé lépek, majd megfordulok, hogy az egyik erős combjára üljek, és őt használjam ülőalkalmatosságnak. Egyik kezemmel a mellkasára támaszkodom – amely meleg, mélyen emelkedik és süllyed az érintésem alatt – és lehajolok, hogy finoman lehúzzam először egyik, majd a másik zoknimat.

Amint lekerülnek a zoknijaim, éppen csak annyira emelkedem le a lábáról, hogy a leggingsemet a csípőmről és combomról letoljam, és amikor a térdemig ér visszaülök a lábára, hogy egészen le tudjam húzni, anélkül, hogy ugrálnom kéne, mint egy bolond.

– Szeretem, ha így vetkőzöl le – mondja Roman mély morajlással.– Olyan közel hozzám, hogy érzem a forróságodat.

Elfordítom a fejem, hogy ránézzek, és bárcsak ne tettem volna, mert az arckifejezése olyan heves, hogy nem tudok nem elgondolkodni azon, vajon képes leszek-e teljesíteni a fantáziáit.

Térre van szükségem, hogy megnyugodjon a vad pulzusom, ezért ellököm magamtól a lábát, felemelem az egyik kezem, és hagyom, hogy az ujjbegyeim röviden végigsimítsanak az állán, miközben az ágyhoz sétálok. Bár nem látom őt, érzem Roman tekintetének súlyát a fenekemre szegezve, amelyet alig takar egy galambszürke, csipkés szegélyű szatén bugyi.

Így persze ringatom a csípőmet, ahogy átmegyek az ágyához, majd felmászom rá, és egészen lelököm az ágy alsó felén összegyűrt paplant, hogy semmi se akadályozza Roman kilátását.

Térdre ereszkedem, ahogy Roman felé fordulok, akinek a szemei rám szegeződnek. Ujjbegyeimet végigcsúsztatom a combomon, a csípőm mellett. Az a szándékom, hogy lassú műsort adjak neki, fokozatosan, pillanatról-pillanatra kergessem az őrületbe. Addig építsem fel, amíg megvadul értem, ahogyan azt kint a kanapén is éreztem.

Megragadom a felsőm szélét, amely épphogy csak a bugyim derékpántjának szélénél ér le, és felhúzom néhány centivel, hogy megpillanthassa a hasamat. A másik kezemmel hagyom, hogy az ujjbegyeim kacérkodjanak a dombom elejét borító szaténnal, és felcsúsztatom őket a gumiszegélyig. Roman szeme csillog a lámpafényben, és felül a székében, előrehajol, mintha jobban akarná látni.

További szándékom az, hogy a kezemet magamba mélyítem, és hagyom, hogy Roman elképzelje, mit csinál a kezem a szatén alatt, de megdöbbenek, amikor leugrik a székről, és egy nagy lépéssel felkapaszkodik az ágyra, és én pedig alatta vagyok, hanyatt fekve. Meglepetésemben kifújom a levegőt, a lábaim automatikusan szétnyílnak, hogy ő hozzám simulhasson. Roman fölém magasodik, hatalmas teste megfeszül, miközben a kezei vállamnál a matracba nyomódnak.

– Az hittem, hogy nézni akarsz engem – suttogom, miközben a kezeimet a mellkasához viszem, ahol érzem a szívének dübörgését a tenyeremen.

– Akartam – morogja kissé bosszúsan. – De úgy látszik, nincs semmi kibaszott önuralmam, ha rólad van szó.

– Nos, ha ez segít – mondom neki egy pimasz mosollyal –, teljesen beindít az, ahogy rám ugrottál.

A mosolya kissé merev, és rájövök, hogy még mindig küzd némi önuralomért. Ellöki magát a matracról, térdre ereszkedik, és a farzsebébe nyúl. Előhúzza a tárcáját, és kihalászik belőle egy óvszert, a tárcát a padlóra dobja, a fóliás csomagot pedig az ágyra mellém.

Roman hátradől a sarkaira, és egy pillanatig tanulmányoz engem, a tekintete lassan a mellkasomra vándorol. Egyik kezével kinyúl, megforgatja, és az ujjbegyével végigsimít az egyik mellbimbómon. A vágy keményen csapódik a lábaim közé, és felnyögök az enyhe érintés hatására, némán könyörögve, hogy adjon még többet.

Tekintete lassan visszavándorol felfelé, és fölém hajol, tenyerei most a matracra simulnak a fejem mellett. Roman feje leereszkedik, és a szám már nyitva van, amikor az övé találkozik az enyémmel. Olyan mélyen csókol, hogy az egész testem megborzong, és homályosan érzem a keze csúszását az ágyról a vállamra, ujjai befelé haladnak a kulcscsontom tövéhez.

Olyan mélyen belemerülök a csókunkba, a nyelve biztonsággal simogatja az enyémet, hogy alig veszem észre, hogy a keze megragadja a kombiném nyakkivágását.

Reccs!

Roman felemelkedik rólam, és döbbenten látom, hogy diadalittasan néz le rám, a pamut kombiném középen kettéhasadt, és most mindkét oldalamon fekszik.

– Nem hiszem el, hogy csak úgy elszakítottad a kombiném – mondom felháborodva, bár az igazat megvallva, ez pokolian dögös volt.

Az a gazember rám vigyorog, aztán a szeme lecsúszik a melleimre, majd a keze következik, ahogy mindegyiket megtapogatja, mielőtt megszorítaná őket. – Mondtam, hogy nem tudok irányítani, ha rólad van szó.

– Tartozol nekem egy új kombinéval– mondom zihálva, miközben megcsípi az egyik mellbimbómat, amitől a nevét nyögöm. – Roman.

– Ez tetszik – mormogja, miközben a szemei ismét az enyémre tévednek. – Ahogy a nevemet nyögöd. Lássuk hányszor tudlak még rávenni erre.

A vágy ördögi görcse egyenesen a lábam közé csapódik, és némán könyörgök neki, hogy ugyanúgy tépje le a bugyimat.

De nem teszi, helyette úgy dönt, hogy elnyúlik rajtam, és megint az elejéről kezdi, csak csókol.

Az időnek nincs jelentősége, ahogy az ajkunk felfedezi egymást, és a kezünk tétován összekulcsolódik. Valahol ott, az elveszett percekben – talán órák – Roman levetkőzik és még a kombiném foszlányait is leveszi a bugyimmal együtt.

Légzésünk egyre nehezebbé, érintéseink egyre merészebbé válnak, és eljutok arra a pontra, amikor már nem bírom tovább ezt az előjátékot.

– Roman – kapkodom a levegőt, a hátam elemelkedik az ágytól, amikor a szája a mellbimbómra zárul. Ujjaim mélyen a hajába túrnak, és egy kicsit megrántom. – Megdugnál már végre?

Kuncog, a rezgés szétterül a mellbimbómról, és felemeli a fejét, hogy rám nézzen. – Láska… hamarosan odaérek.

Láska? Fogalmam sincs, mit jelent ez, de nagyon szép.

De aztán már nem is érdekel, hogy mit jelent, mert végre Roman a lábaim közé teszi a kezét, és mélyen belém csúsztatja az egyik ujját.

– Roman – nyögöm.

– Így van – morogja, miközben kihúzza az ujját, hozzáad egy másikat, mélyen benyomja és ott tartja őket. – Most el fogsz élvezni tőlem, Lexi.

Roman az egyik könyökére támaszkodva fölém emeli magát, és ujjaival a lábaim között szinte kétségbeesett vágyakozásba kerget. Az arca közvetlenül az enyém fölé magasodik, nem hajlandó megcsókolni, inkább az öröm minden árnyalatát figyeli az arcomon, miközben zavarba ejtően gyors orgazmusba kerget.

A hátam ismét el emelkedik az ágyról, és a lélegzetem, amelyet eddig mélyen bent tartottam, sziszegve tör ki a fogaim között.

– Ó, Roman – sóhajtom, miközben kezdek visszazuhanni a földre, és az ujjai visszahúzódnak.

Lehajolva végigsimít az ajkaival az enyémen, mielőtt ellöki magát tőlem, és megragadja a magányos óvszert, ami talán már órák óta ott hever.

Hatékony könnyedséggel nyitja ki, és igyekszem nem belegondolni, hányszor gyakorolta már ezt a manővert. Az agyam még mindig ködös az orgazmusomtól, ahogy nézem, hogy az óvszert a farkára görgeti, amit eddig a pontig egyszerűen nem volt alkalmam jól megnézni.

Folyik tőle a nyálam, de ezt majd máskor.

Amikor végre Roman arcára emelem a tekintetem, azt látom, hogy vigyorog rám, hiszen olyan szemtelenül csodáltam a… nos, a pompáját.

Roman ismét rám terül, de a súlya nagy részét erős karjaival tartja, amelyek kidudorodnak a megerőltetéstől. Aztán a szája ismét az enyémre tapad, ismét elnyel, és arra késztet, hogy szexuális varázslatának az áldozatául essek.

A karjaim a nyaka köré fonom, és a lábaim szétterpeszkednek, magasra emelkednek, átölelik a csípőjét, ahogy belém nyomul. Lassan csúszik befelé. Egyetlen hosszú, lassú merülés, és talán ez a legjobb dolog, amit valaha is éreztem életemben.

Nem tehetek róla, és egyenesen a szájába nyögök, miközben a szemeim lecsukódnak: – Roman.

Érzem, ahogy mosolyog a számon, elégedett a reakciómmal, és amikor olyan mélyre kerül, amennyire csak lehet, felemeli a fejét és rám néz. – Nem hiszem el, hogy ilyen sokáig vártunk ezzel.

Normális reakcióm Romanra és a humorára az lenne, hogy nevetek, de túlságosan tele vagyok várakozással, és hagynom kell, hogy átvegye az irányítást. Így ehelyett csak kinyitom a szememet, lusta mosollyal nézek rá, és bólintok. – Lecke megtanulva.

Lehajolva gyengéden megcsókol, majd elkezd mozogni bennem.

És el vagyok ájulva attól a lassú és megfontolt tempótól, amit a testemre erőltet. Minden, amit Romanról megtanultam, különösen azután, hogy gyakorlatilag letépte rólam a ruháimat, arra engedett következtetni, hogy az első alkalom féktelen lesz, talán még egy kicsit mocskos is. Határozottan zajos.

Ehelyett azonban csak lassan mozgatja a hosszát benne, biztosítva, hogy minden egyes csodálatos centimétert érezzek, miközben tüzel a kéjre, hogy egy égő, vonagló, nyögdécselő összevisszaság legyek, aki talán, talán nem, már gyakorlatilag Roman nevét kántálja.

Miközben Roman teste látszólag ura a helyzetnek, látom rajta, hogy a határon van, mivel a szemei mintha tombolnának a felszabadulás iránti vágytól. A légzése felszínes, és minden alkalommal felnyög, amikor belém süllyed, szinte mintha fájdalmai lennének.

Amikor Roman fejét lehajtja, és a homloka az enyémhez ér, összeszorítom a szemem, és szorosan a nyaka köré kulcsolom a karjaimat. Végiggondolom a különböző érzelmeket, amiket ma este láttam ettől a férfitól, aki szeret nevetni a világon, de most semmi sem tűnik viccesnek azzal kapcsolatban, ami köztünk zajlik.

Valamit mélyen megüt bennem, és a második orgazmusom kezd kialakulni. Minden megfeszül, ahogy az ujjbegyeim a vállába vájnak, és mintha érezné, hogy a határon vagyok, nagyon közel, lassan visszahúzódik és újra mélyre hatol, mélyebbre, mint valaha.

– Oooohhhh– kiáltom, ahogy az egész testem felrobban. Olyan gyorsan történik, annyira váratlanul ér, hogy a testem megrándul a hatalmas teste alatt, és majdnem kilöki belőlem.

Roman hálásan felnyög, ahogy hullámzok és összeszorulok körülötte. Fejét felhúzza, arcát az enyémre helyezi, és egy újabb határozott lökéssel belém nyomja a csípőjét, és azt suttogja: – El fogok élvezni.

És el is élvez, először a hátán és a vállán feszülnek meg az izmok, aztán a fejét hátraveti, így közelről láthatom megfeszülő izmos nyakát, ahogy felnéz a plafonra és felnyög.– Bassza meg, elélvezek.

Megremeg, összeszorítja a fogait, és még erősebben belém dörzsölődik, végül lehajtja a fejét, de nem előbb, mint hogy észrevenném a teljes eufóriát a szemeiben. Feje enyhén megdől, és gyönyörű arca szinte átalakul előttem, ahogy elengedi a kimerült szenvedély szinte kábítószer-szerű érzését, és a szemei elkezdenek kitisztulni. Elbűvölten néz rám, mintha nem tudná elhinni, mi történt köztünk, én pedig csak annyit tehetek, hogy rámosolygok, és azt mondom: – Tudom. Én is éreztem.