11.-12. Fejezet

 

11.fejezet

ROMAN

 

Fordította: Sophie

 

Hallom a puha talpát a vastag szőnyegen, ahogy lejön a lépcsőn, és érzem a vérem száguldását arra, hogy Lexi lesz az első, akit meglátok reggel. Nem adatott meg, hogy mellettem feküdjön az ágyban, és láthassam a reggeli fényben, mivel a vendég hálószobát ajánlottam fel neki, amikor hazajöttünk hozzám kora hajnalba.

Mivel nem volt nagy forgalom hajnal 2-kor, amikor elindultunk tőle az én lakásomba, az utak még mindig alattomosak voltak a pályán kívüli mellékutakon, szóval lassan haladtunk. Mire a házamhoz értünk, láttam az arcán a kimerültséget, és a vállai megereszkedtek, így semmire sem tudtam azon kívül gondolni, hogy lefektessem egy meleg ágyba pihenni, így az első hálószobába irányítottam a lépcső tetején. Nem vitatkozott, de meglepett, hogy lábujjhegyre állt, és megcsókolta az arcom, miközben azt mormolta: – Mindent köszönök, Roman.

Ez aranyos volt.

Úgy értem, tényleg kibaszottul aranyos, és nem bántam meg, hogy egyedül aludtam. Ez nem jelenti azt, hogy visszautasítottam volna, ha akár csak a legcsekélyebb jelét is mutatja, hogy a lepedők között lenne velem, de csalódott sem voltam. Annyira már kiismertem Lexit, hogy tudjam, ő másfajta nő, és ez olyan módon keltette fel az érdeklődésemet, mint ezelőtt még senki. Meg fogjuk lovagolni ezt a hullámot, hogy megnézzük, mi alakul belőle, holott általában azonnal ejteném a lányt, ha nem tenne azonnal a kedvemre. Tudom, hogy ez egy kissé seggfejjé tesz, de ezért sem fogok bocsánatot kérni. Ha a nő örömmel ad át mindent ilyen gyorsan, én el fogom venni, és utána vissza sem fogok nézni.

Azzal vagyok elfoglalva, hogy feltörjem a tojásokat a tálba, azzal a szándékkal, hogy néhány pluszt is belerakjak a szokásos hat helyett, amit egy normál meccs előtti reggelen megennék. Reggel 8-kor küldtek egy üzenetet, hogy minden a tervek szerint halad az estére tervezett meccsel, mivel az ellenfél csapat sikeresen megérkezett a városba a vihar előtt, és az aréna is készen áll. Arra számítok, hogy kevesebben lesznek este, mivel rengeteg olyan ember lesz, aki nem kockáztatja meg az elszórt jeget, ami még mindig az úton lesz azután is, hogy a sószóró teherautók egész nap dolgoztak, de lesznek kalandvágyó jegytulajdonosok is.

Lexi lábai már elhagyták a szőnyeggel borított lépcsőt, és már a nappali keményfa padlóján járnak, egyre hangosabbak a léptei, ahogy közeledik a konyha felé, biztos vagyok benne, hogy a tűzhelyen sercegő szalonna illata vezeti errefelé.

Amikor megjelenik a konyhába, a tekintetem azonnal rátalál, és azon gondolkozok, hogy nézhet ki valaki ennyire kibaszottul csodálatosan, miután kigördült az ágyból. Világos lila gyapjú pizsama van rajta, és azon mindenhol kiscicák. A szemei még mindig el vannak nehezedve az alvástól, a haja a feje tetejére van tornyozva valami rendetlen csomóba, és ásít, ahogy rám néz.

– Jó reggelt! – mondja két ásítás között.

– Jól aludtál? – kérdezem, és a mögötte lévő órára nézek. Csak egy kicsivel múlt kilenc, szóval legalább hat órát aludt.

– Nagyon jól – mondja, és általában rekedt hangja most még inkább az, mivel most ébredt fel. – Köszönöm még egyszer, hogy meleg helyet biztosítottál nekem az összeomláshoz.

– Örömömre szolgált – mondom, miközben egy újabb tojást török bele a tálba, és oldalra tolom a tojáshéjjal teli dobozt. – Éhes vagy? Tojást és bacont csinálok.

– Igen, az jó lenne – mondja, miközben a konyhaszigetnél lévő székhez sétál, ahol dolgozom, és közvetlenül velem szembe foglal helyet. – Egy csésze kávéért még ölnék is.

Egy szégyenlős mosolyt villantok rá. – Bocsi…. Még nincs kávéfőzőm. Nem vagyok nagy kávéfogyasztó.

Lexi reszelősen felnevet, és piszkálódik. – Úgy érted még sosem randiztál egy egyedülálló kávéfogyasztó nővel? Vagy ami azt illeti, még sosem látogatott meg barát vagy családtag, aki kávét fogyaszt?

Vállat vonok, miközben villát ragadok, hogy felverjem a tojásokat. – Nincsenek se barátaim, se családtagjaim, akik meglátogatnának. De van narancslé a hűtőben, és abból nekem is tölthetnél.

– Ez most csak szomorú, és további elemzést igényel. – Visszavigyorog rám, és felpattan a székről.

– A poharak abban a szekrényben vannak – mondom a fejemmel bólintva a szekrény irányába, miközben a tojásokat verem fel.

Lexi semmit nem mond, amíg felkap kétpoharat, meg a narancslevet a hűtőből, és a konyhaszigethez hozza. Beletámasztom a villát a tálba, és előveszek egy serpenyőt a tűzhely melletti szekrényből, hogy a tűzhelyre rakjam a sülő szalonna mellé, hogy elkezdjen melegedni.

– Szóval én vagyok az első nő, aki itt aludt? – kérdezi lazán, ahogy kitölti a narancslevet.

– Igen. – Bevonom a serpenyőt olajjal, és bekapcsolom a tűzhelyet. – Mint azt már gondolhattad, nem vagyok egy nagy randizós, és őszintén szólva… még nem voltam elég ideig egyetlen nővel sem, hogy megbízzak benne annyira, hogy kiadjam neki a címemet, érted, hogy értem?

– Nem igazán – mondja. – Alig tudsz rólam valamit.

– Eleget tudok – mondom neki határozottan, és nem részletezem, mert már elmondtam neki az újonnan felfedezett vonzalmamat a lányok iránt, akik ukulelén játszanak kávéházakban.

– Ez aranyos – mondja, mielőtt hosszan kortyolna a narancsléből. – De miért nincs baráti vagy családi látogatás?

Rápillantok, miközben a sütőtől a konyhasziget felé fordulok, megragadom a tojással teli tálat, és visszafordulok a serpenyőhöz. – A szüleim Prágában vannak. Mind a ketten nagyon elfoglaltak, és nem nagyon utaznak sehova Csehországon kívülre.

– Még azért sem, hogy meglátogassák a fiukat? – kérdezi.

És bár nem zavar, hogy ilyeneket kérdez, de nem is akarok egy mély vitába bonyolódni a hagyományosan kényelmes és szerető családról. Ezért csak annyit mondok neki: – Mi csak nem állunk közel egymáshoz. Őszintén szólva, senkihez nem állok közel. A jégkorongozás olyan átmeneti létforma. Már tinédzser korom óta távol élek az otthonomtól, és tettem róla, hogy elcseréljenek párszor a csapatok között. Nehéz úgy kapcsolatokat kiépíteni, hogy ha állandóan mozgásban vagy.

Egy pillanatig csendben van, amíg a tojásokat beleöntöm a serpenyőbe, és amíg sülnek, megfordítom a szalonnát.

– Nem veszem be azt a részt, hogy nem tudsz kapcsolatokat kiépíteni – mondja, és ahogy visszanézek rá, látom, hogy kitartóan bámul. – Mármint, nézz csak ránk. Meghívtál a házadba, miután valószínűleg kevesebb időt töltöttünk egymás jelenlétében, mint egy nap összesen. Eléggé gyorsan találsz valakit, aki érdekel, ha akarod.

– Ez is igaz – mondom mosolyogva, mert ezzel határozottan egyetértek.

– Szóval – mondja, ahogy elkezdem keverni a tojásokat – Nem hiszem, hogy valaha is valóban akartál volna bárkit közel engedni magadhoz, vagy kapcsolatokat építeni. Mivel nem állsz túl közel a szüleidhez, gondolom elég korán megtanultad, hogy boldogulj egymagad.

– Valahogy úgy – értek egyet egy vállrándítással. Eléggé biztos a dolgában, de mint mondtam, nem akarok belemenni egy mélyenszántó beszélgetésbe a családomról. Nincs sok minden, amiről beszélni lehetne, és a végén eléggé biztos vagyok benne, hogy csak elszomorodna, főleg mivel tudom, hogy mennyire fontos számára a család.

Témát váltok, ahogy elkészült a rántotta, és lekapcsolom mind a két serpenyő alatt a gázt. – Szóval, a ma esti meccsel minden a terv szerint alakul este. Délután 4 körül kell indulnom az arénába, így vannak ajánlataim a számodra.

– Mondd csak őket – mondja könnyedén, amivel a tudtomra hozza, hogy nem feldúlt amiatt, hogy eltereltem a szót a magányos életemről.

– Nos, maradhatsz itt, a lakásomban, és pihenhetsz – mondom. – Nem lesz áramod estig, bár gondolom még akkor sem, mivel sosem teljesítik az általuk ígért dolgokat a meghatározott időre. Ennyi áramkimaradással eltarthat egy ideig, szóval… pihenj és legyél melegben.

– Ez egy jó ajánlat – ért egyet, én pedig felkapok két tányért a szekrényből. – Mi a másik ajánlat?

Leteszem a tányérokat a konyhapultra, egyikre papírtörlőt teszek, és elkezdem átrakni rá a bacont, hogy lecsöpögjön. – Vagy eljöhetnél a meccsre, és meg is nézhetnéd. Csak akkor velem kell jönnöd délután, és addig lóghatsz a barátok-és-családtagok részen, amíg a meccs el nem kezdődik.

Átnézek a vállam felett, és észreveszem, hogy Lexi egy kissé fájdalmasan néz rám. – Ez jól hangzik, Roman, de most tényleg nem tudok venni egy jegyet. Valamit meg kellett csináltatnom a kocsimon múlt hónapban, és még mindig azt fizetem. Szóval szerintem az első ajánlat működni fog, ha nem bánod, hogy itt maradok.

Leteszem a villát a szalonnás tányér mellé, megkerülöm a konyhaszekrényt, és a bárszék mellé állok, amin Lexi ül. Kinyúlok, kihúzok egy tincset a feje tetején lévő kontyból, és finoman megrántom. – Tisztábban kellett volna fogalmaznom. Minden ColdFury tag kap két éves bérletet, és mint már tisztában vagy vele, nincsenek barátaim, ami igazolja is, miért nincs kávéfőző a házban, szóval el tudod képzelni a két magányos bérletet, amik azért könyörögnek, hogy használják őket. Még meg is hívhatsz egy barátot vagy valakit a meccsre, ha akarsz. Ott hagyom a másik bérletet annak, akit hívsz.

– Egy barátot vagy valakit – mereng el aranyos mosollyal. – Van ez a srác melóba, akibe bele vagyok zúgva. Talán őt elhívhatom, hogy jöjjön.

A szemeim összeszűkülnek, és vad pillantást vetek rá, ami kicsit visszább veszi a szemeiben látható mulatságot. – Te csak kurvára szórakozol velem, ugye?

– Az arckifejezésedből látom, hogy tudod, csak vicceltem – mondja egy huncut mosollyal, és a mellkasom közepére bök az ujjával. Gyengéden ér hozzám, de mintha az egész testemen érzem a súlyát, és adrenalin hulláma csap át rajtam. Már az első pillanatban meg akartam csókolni Lexit, amikor először megláttam a ColdFury irodájában, de most még annál is inkább.

De nem teszem, hanem közelebb hajtom az arcom az arcához, és mélyebb hangon kérdezem tőle. – Szóval melyik ajánlatot szeretnéd?

– Hmmmm.– Ujjával a mellkasomat ütögeti, és mélyen a torkából mormolja, amitől még szexibb és reszelősebb lesz a hangja. – Azt hiszem a második ajánlatot fogadom el. Majd meghaltam, hogy lássak egy meccset, mióta kiderült, hogy Brian az apám.

– Ez lesz a második randink– mutatok rá, és érzem az ütemes koppintásokat a mellkasomon, ami szinte hipnotizál engem.

– Lehet, hogy a végén megcsókollak – mondja csillogó szemekkel.

– Vagy talán mást is csinálunk? – mondom neki incselkedve…. de nem igazán viccelek. Kurvára többet akarok.

– Lehet – mondja kacéran.

Felemelem a kezem, a mellkasomon lévő kezére kulcsolom, és megszorítom. – Meglátjuk – mondom közömbösen. – Lehet, hogy túl fáradt leszek a meccs után.

– Meglátjuk – mondja játékosan, de én tudom, hogy pokolian ki van zárva, valaha is leszek annyira fáradt, hogy nemet mondjak, ha csókolózni akarna vagy valami mást csinálni. De ismét azt veszem észre, hogy nem akarom tudni, pontosan merre is haladunk. Valamiért úgy érzem, hogy a tetteink bizonytalansága csak fokozza az iránta érzett vágyamat.

– Valószínűleg ma is itt kéne maradnod – mondom neki. Persze, hogy hazaviszem, ha azt akarja, de mindent el fogok követni, hogy visszacsalogassam ide, és meglássuk, mi fog történni.

Újra megszorítom a kezét, elengedem, és elfordulok tőle. Visszamegyek a konyhaszekrényhez, és elkezdem a rántottát a másik tányérra szedni.

– Holnap már dolgoznom kell – mondja Lexi a hátamnak. – Georgia egyetértett azzal, hogy ma zárva kell maradni az utak miatt, de holnap már jó lesz annyira, hogy kinyissunk.

– Időben elviszlek – mondom magabiztosan. Holnapra még semmi tervem nincs, csak pár óra kondi, és egy kis gyors kori edzés.

– Akkor maradok éjszakára – mondja, én pedig lemosolygok az utolsó adag tojásra, amit kiszedek a serpenyőből.

 

12. fejezet

LEXI

 

Fordította: Sophie

 

Cseng a telefonom, és egy részleges szöveges értesítés látható a telefonom tetején. Megérintem, ami kiléptet a Facebookról, át az üzenetre.

Georgiától jött, és ez megmosolyogtat. Most értem haza. Az áram be van kapcsolva, ami jó dolog. Kint hidegebb van, mint egy boszorkány csöcse.

Az ujjaim szárnyaltak a kijelzőn. Isten hozott itthon. Hiányoztál.

Nem akarsz vacsorázni?– kérdezi.

Nem tudok. Randin vagyok. – válaszolom

Kivel?!?!?!

Elnevetem magam, hogy meglepetése miatt mennyi írásjelet használ, de még mielőtt válaszolhatnék, csörög a telefonom. Felállok a plüss fekete kanapéról, ami a családi szobában van, itt tett ki Roman egy órája. Biztosított nekem egy belépőt a szobába a jegy mellé, és itt hagyott egy ígérettel, hogy feljön hozzám, mielőtt jégre lép. Bemutatott engem az egyik edző asszisztens feleségének, aki már itt volt, amikor megérkeztünk. Roman azt mondta, ez nem túl megszokott, mert a játékosok családja általában külön érkezik a kezdés előtt. De ez egy szép hely annak, aki egy játékossal érkezik, hogy legyen hol elütni az időt a meccs előtt.

Azóta még néhányan bejöttek a társalgóba, de senkivel sem beszélgettem, mert a telefonomon szörföztem. Az ajtóhoz sétálok, ami a társalgóból vezet ki, hogy legyen egy kis magánéletem és válaszoljak Georgia hívására.

– Jól utaztál? – kérdezem, amint felveszem.

– Ó, a pokolba az egésszel – nyögi türelmetlenül. – Te biztosan nem akarnál hallani az unalmas hetemről az egyetemi cimbikkel, hogy a legtöbb este már mind este 9-re ágyban voltunk, és már egyikünk sem bírja az alkoholt. Most kivel vagy randevún?

– Romannel– mondom halkan, miközben nekidőlök egy fehérre festett betontömbnek. A folyosó, ahol állok hosszú, de ívelt, idomul az aréna ovális alakjához. Mi a pinceszinten vagyunk, ami meglepő, hogy van térerő.

– Roman? – kérdezi csodálkozva. – Azt hittem, hogy ma meccse van.

Tudja, mert beszéltem vele reggel, amint felkeltem Roman vendégszobájában, vastag, meleg paplan alá bújva, nagy mosollyal az arcomon, hogy milyen érdekesen töltöttük együtt az időnket ezzel az emberrel. Valójában meglepődtem, hogy milyen úriember volt, amikor nem nyomult rám a kora reggeli órákban, amikor megérkeztünk a lakásába. Nem mintha nem érdeklődnék úgy utána – mert nagyon is érdeklődök –, de az volt a határozott megérzésem, hogy egy kicsit máshogy bánik velem, mint a többi nővel. Ez határozottan felkeltette a figyelmemet; a megfontoltság és a kiszámíthatatlanság megzavart, de jó értelemben. Általában a férfiak, akikkel együtt voltam, teljesen átlátszóak és két dimenziósok voltak, de Roman sokféle módon felkeltette az érdeklődésemet.

Ma reggel beszéltem Georginának az áramszünetről, és arról, hogy Roman visszahozott a házába, egy vendégszobát biztosítva nekem. Azt is mondtam neki, hogy este meccse lesz, én pedig azt hittem, hogy visszatérek a kis garázs feletti apartmanomba, és majd összefutok Georgiával, ha visszatért a városba. Szóval, a tény, hogy én éppen egy ,,randin” vagyok, most igencsak meglepi.

– Rábeszélt, hogy jöjjek vele ma este a meccsre – mondom neki, de képtelen vagyok magamba tartani az izgalmam. Tudja, hogy mennyire akartam látni az apám csapatát akcióban.

– És a meccs után? – kérdezi ravaszul.

– Nos – mondom játékosan. – Világossá tette, hogy azt akarja, menjek vele haza a lakására.

– Hát persze, hogy azt akarja – mondja szárazon.

– Nem, nem úgy – mondom gyorsan. – Mármint… úgy, de mégsem úgy. Nagyon keményen megy köztünk a flörtölés, és rengeteg a célozgatás, de nem lennék meglepve, ha semmi sem történne köztünk ma este. Érted?

– Édesem, nem, nem értem – mondja. – Utoljára évekkel ezelőtt voltam randin vagy fektettek meg. Nem vagyok benne biztos, hogy mennek ezek a dolgok mostanság, de azt tudom, hogy a szex remek módja annak, hogy időt tölts valakivel, akit kedvelsz, szóval csak menj bele, ha akarsz.

– Georgia – kiáltom meglepetten, mert bár menő az ő korában, és ő az egyik legnyitottabb és legfelszabadultabb nő, akit ismerek, ő amolyan pótanya lett számomra az elmúlt pár hónapban, de az egyetlen, amit sosem tárgyaltam meg az anyámmal, az a szex.

Belenevet a telefonba, és azt mondja:– Én még mindig egy kapós nő vagyok, Lexi. Nem hagyod abba a szexet, vagy a szexen való gondolkozást egy bizonyos kor után.

– Tudom – mondom bocsánatkérően. – Én csak… mi soha nem beszélgettünk erről korábban.

– Nos, ez azért van, mert mióta ismerlek, még nem kerültél ilyen helyzetbe.

Ez igaz. Már hét hónapja itt vagyok, de csak alkalmanként randiztam srácokkal, és azok sem érdekeltek eléggé ahhoz, hogy ágyba bújjak velük.

– Ha érdekel a véleményem, szívesen elmondom – ajánlja fel.

– Észben fogom tartani – mondom nevetve, még mindig nem vagyok benne biztos, hogy akarom-e ezt a párbeszédet lefolytatni, de leginkább azért, mert fogalmam sincs, mi folyik itt. Része annak a kalandnak, hogy egy Romanhoz hasonló férfivel lehetek, és nem akarok döntéseket hozni vele kapcsolatban, amíg azok nem szükségesek.

Aztán majd csak kitalálok valamit.

– Oké – mondja Georgia nyilvánvaló szeretettel a hangjába. – Találkozunk holnap az üzletben.

– Remekül hangzik – mondom halkan. – Akkor holnap.

Megszakítja a hívást, én pedig a telefonom szélét az államhoz ütögetem. Georgia egy isteni ajándék volt számomra, mióta ideköltöztem. Puszta szerencse volt, hogy válaszoltam a hirdetésre, ami baristát keresett, és az még nagyon szerencse volt, hogy ő olyan borzasztóan jófej volt. Amikor beköltöztem a fia által üresen hagyott lakásba, találtam egy nőt, aki kicsit gyászolta, hogy az egyetlen fia elment, bár tudom, hogy egy része meg is könnyebbült a köztük lévő feszültség miatt. Én magányos voltam, mert az édesanyám meghalt, és ő is magányos volt, mert Craig elment, így barátság szövődött köztünk, ami gyorsan kibontakozott. Sok estét töltöttünk a házában vacsorázva, és közben az életről, szerelemről, halálról és kitartásról beszélgettünk. Georgia nem olyan, mint az anyám, aki csendes, nyugodt és komoly volt. Megbízható és megnyugtató. Georgia vad, gátlástalan és pezsgő. Sugárzik belőle az energia, és már az, hogy a jelenlétében lehetsz, jó érzéssel tölt el.

Megszerettem őt, és tisztelem is, és talán meg is fogom vele beszélni Romant, és kikérem a véleményét. Nekem határozottan nem volt még tapasztalatom senki hozzá hasonlóval, szóval a véleménye határozottan nem árthat.

– Lexi? – hallom a bal oldalamról, és a testem egyszerre feszül meg, és fut rajta végig az izgalom.

Elfordítom a fejem, és látom, ahogy apám sétál felém a folyosón, meglepett, de elégedett arckifejezéssel. Mellette Gray sétál, és amíg az ő arcán is meglepetést látok, amellett egy árnyalatnyi gyanakvást is, hogy itt talál az aréna családi részén. A házában tartott vacsora óta egyikkel sem találkoztam, mert Gray a csapattal utazott, Brian pedig elfoglalt volt. A különbség csak annyi, hogy Brian tartotta velem a kapcsolatot telefonon, minden nap hívott, hogy jelentkezzen, vagy írt nekem. Gray nem kommunikált velem, kivéve a vacsora utáni napot, amikor küldtem neki egy sms-t– Brian megadta nekem a mobilszámát –, és mondtam neki, hogy mennyire élveztem az együtt töltött időt. Gyorsan válaszolt, hogy ő is élvezte, és hogy tervezzük meg a következő összejövetelt. Ez feldobott, és azonnal megkérdeztem, mikor, de azóta nem hallottam felőle.

Igyekeztem nem hagyni, hogy bántson a dolog, mert Gray még mindig egy kicsit félénk volt a társaságomba, és csak időt tudtam neki adni, hogy túllendüljön ezen. Ezen kívül, Brian figyelme megerősítette, hogy talán a végére minden megoldódik.

– Helló– mondom mosolyogva, ahogy feléjük fordulok.

– Mit keresel itt? – kérdezi elragadtatva Brian, amint hozzám ér, és azonnal egy gyors ölelésbe burkol.

Szóval ez egy kicsit kínos, de bátor arcot erőltetek magamra, kihúzom a vállaim, és azt mondom: – Roman hívott meg.

– Roman? – kérdezi hitetlenkedve Gray.

– Igen. – mondom az arcomat felé fordítva, egy kicsit feljebb húzva az állam. – Mi, hmm…. találkozgatunk.

– Mióta is? – kérdezi.

– Tegnap este óta – mondom szintén rá bámulva. – Említettem neked az ebédnél szombaton, hogy randi tervem van.

– Randizni voltatok egy jégviharban? – kérdezi, és az életemért sem jövök rá, miért kételkedik ebben ennyire.

– Igen, akkor– mondom neki anélkül, hogy kifejtettem volna, az éjszakát a házában töltöttem. Valami azt súgja, hogy meg sem próbálja megérteni a körülményeket.

– Nos, örülök, hogy láthatod az első meccsedet – mondja Brian lelkesen, teljesen megfeledkezve a Gray által előbb keltett feszültségen, vagy úgy döntve, hogy tovább lendít minket. – De be kell velünk ülnöd a tulajdonosi páholyba.

Arra számítok, hogy Gray kifogásolja majd, mivel egyértelműen minden családi részvétel ellen van, amíg a DNS eredmények meg nem érkeznek, de meglep azzal, hogy egy pillanatnyi megfontolás után rám néz, és azt mondja:– Igen… Ez egy nagyszerű ötlet.

Brian elégedettnek tűnik Gray beleegyezésével. – Nagyszerű – mondja. – Utána elmehetnénk egy italra mindannyian, de hagyom Grayt intézkedni. Egy pillanatra beszaladok az öltözőbe sok sikert kívánni a csapatomnak.

És ezzel Brian gyorsan megszorítja a vállam, és elindul a folyosón velünk ellenkező irányba.

Grayhez fordulva mondom neki. – Nagyra értékelem az ajánlatot, hogy beüljek veletek a páholyba, de nem tudok utána inni. Romannal terveink vannak.

Gray egy pillanatig engem tanulmányoz, a zöld szemei alaposan végig mérnek. Végül megfogja a karomat, és néhány méterrel arrébb vezet a családi szoba ajtajától. Amikor elenged, hozzám hajol, és azt mondja: – Lexi… nem hiszem, hogy jó ötlet, ha összekeveredsz Roman Sýkorával.

– Miért nem? – kérdezem oldalra billentett fejjel, bár a gyomrom megfeszül a lapos hangon elhangzott szavakra.

– Nos, ő egy bajkeverő – mondja nyersen. – Rossz hírneve van, és te nem akarsz összekeveredni valaki hozzá hasonlóval.

A hangjában a Roman iránti megvetés súlyos, és meglep engem. Tudom, hogy van egy hírneve, és a pokolba is, ez is az oka annak, hogy vonzódok hozzá. De én azt hittem, hogy bármit is tett Roman a múltban, mégis élvezi a vezetőség teljes támogatását. Mert hát, mindennek ellenében, egy fenomenális elsővonalbeli játékos, és óriási érték a csapat számára. De az iránta érzett ellenszenv túlmutat a bohóckodása miatti frusztráción. Ez egyértelmű ellenszenv a személye ellen.

Megköszörülöm a torkom, és megkérdezem tőle. – Kíváncsi vagyok, Gray. Mint nővérem figyelmeztetsz, vagy mint a csapat ügyvezető igazgatója?

– Mi a különbség? – kérdezi, és meglepetten hátra hőköl.

– Nos, az első azt jelenti, hogy aggódsz értem, mint családtagodért, a második meg azt jelenti, hogy ez csak üzlet – magyarázom neki. – Próbálom kitalálni az indítékod, amikor eldöntöm, hogy mihez kezdjek a javaslatoddal.

Gray meglepetten pislog rám, és az arca kipirul. Felém lép, és halkan azt mondja: – Ügyvezető igazgatóként nem az én dolgom, hogy a játékosok kivel randiznak. A magánéletük nem érdekel egészen addig, amíg nem égetik le a csapatot. És igen… Roman megtett pár olyan dolgot, ami nem feltétlenül tükrözi ennek a csapatnak az alapvető értékeit. De még egyszer, nem az én dolgom, hogy kivel osztja meg a személyes idejét. És ezt úgy mondom neked, mint valaki, aki kedvel…

– Te kedvelsz engem? – fakadok ki meglepetten.

Gray arca ellágyul. – Igen, Lexi, kedvellek. Egy kicsit talán túlféltő vagyok, de azt hiszem, elég jól indítottunk. Szóval a figyelmeztetésem Romanról valaki olyan szemszögéből jön, aki elhiszi, hogy hamarosan megkapja a bizonyítékot, hogy a testvérem vagy.

Még akkor is, ha nagyon kiábrándító módon ér, hogy figyelmeztet egy olyan férfiról, akit nagyon kedvelek, és hinnem kell a tanácsának, mégis megmelenget és felbátorít, ahonnan jön.

Egy testvértől.

És ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni, főleg akkor nem, amikor az indok, amiért erre a területre költöztem az, hogy közelebb legyek az új családomhoz, és kialakuljon valamilyen kapcsolat velük.

Mégis, teljesen biztos akarok lenni azzal kapcsolatban, amit mond, ezért megkérdezem. – Azt mondod nekem, hogy nem szeretnéd, ha találkoznék vele?

Gray fészkelődik, láthatóan kényelmetlenül érzi magát, de a szemembe néz, amikor azt mondja: – Sosem mondanám meg neked, hogy mit csinálj, Lexi. Én csak azt mondom, hogy őszintén kételkedek kettőtöket illetően. Nem hiszem, hogy ő elég jó neked, és őszintén szólva, abból, amit róla tudok, nem egy randi alapanyag. Ő amolyan nagy játékos, és abból sem a kedvesebbik fajta. Nem akarom látni, hogy megsérülsz.

A szívem és a gyomrom is összeszorul. Ismerek ezek közül néhány dolgot, valószínűleg azért, mert ugyanazokat a híreket olvastam, mint mindenki más. De ezek teljesen mások, mint a saját tapasztalatom vele kapcsolatban.

Egyáltalán nem azok.

Gray hozzátesz még egy dolgot, amitől egy hatalmas csomó lesz a gyomromba. – És bár leginkább a személyes aggodalmamról beszélek irántad, szeretnélek emlékeztetni… amint a Brannon család része leszel, és kiállsz a világ elé, bizonyos kötelezettségeket figyelembe kell venned.

– Kötelezettségek? – suttogom nem kis félelemmel, a szavai vészjóslóak számomra.

– A Brannon nevet fogod képviselni – mondja halkan, de határozottan. – Bármit teszel, azzal ezt a családot fogod képviselni. Ha összekeveredsz Romannal, és belerángat valami botrányos dologba, amit meg is fog tenni, az rossz fényt fog vetni a Brannonokra. Arról nem is beszélve, ha Roman folytatja a jelenlegi útját, lehet, hogy kénytelen lesz tőle megválni a csapat. Tényleg szeretnél ebbe belefolyni?

Mielőtt válaszolhatnék, Gray szeme a vállam mögött valakire téved, és amikor megfordulok, látom Romant felénk sétálni. A hoki felszerelését viseli, még a korcsolyát is, bár védő van rajta. Ha azt hittem, hogy korábban fölém magasodik, most gigantikusnak néz ki, ahogy felénk közeledik. A szemei rólam Grayre siklanak, és megkeményednek, ahogy rá néz.

Gray halkan mormolja mögöttem, így tudom, hogy Roman nem hallja, ahogy közeledik. – Leküldök valakit nemsokára, hogy felhozzon a páholyhoz.

Anélkül, hogy ránéznék, érzem, hogy elindul az ellenkező irányba, és Roman szemei visszatérnek rám. Amikor néhány lépésre tőlem ér, szó szerint morog, elég hangosan ahhoz, hogy biztos legyek benne, Grayhez is elér a csarnokban. – Mit akart?

Megfeszülök, miközben meg kellett védenem Grayt és a nekem adott tanácsát, ugyanakkor gyűlölöm, hogy ezt a tanácsot adta nekem. Szörnyű helyzetbe hozott.

De egy dolgot nem fogok megtenni, hazudni Romannak. – Figyelmeztetett, hogy maradjak távol tőled.

– Gondoltam, hogy ezt mondja – morogja, a szemei dühtől villognak. – Biztos vagyok benne, hogy végig vette az összes rossz tulajdonságomat, igaz?

– Semmi olyat nem mondott, amit már ne tudtam volna, mielőtt találkoztam veled – mondom neki lágyan, és láthatóan ellazul ettől.

Rám mosolyog, a vállamra teszi a kezét és azt mondja: – Jó. Nem akarok egy pisilő versenyt a főnökömmel azért, hogy találkozhatok-e veled vagy sem.

– Ezt én sem akarom – mondom szomorúan, és Roman ismét megfeszül a kijelentés rejtett üzenetére.

– Ez baljóslatúan hangzik – jegyzi meg gyengéden.

Felsóhajtok. – Roman… azért költöztem Raleigh-be, hogy megpróbáljak kapcsolódni az új családomhoz. És Gray annyira tartózkodó velem. Ez az első alkalom, hogy bármi jelét mutatta, hogy egy napom majd képes lesz elviselni, és … nos…

– Nem hagyhatod ki a lehetőséget – mondja lemondóan.

– Nem fenyegethetem ezt a nagyon törékeny alapot, ami most köztünk van – mondom bocsánat kérően. – Nagyon sajnálom.

A csalódottság kifejezése megkeményíti az arcát, de megkönnyebbülve látom rajta a megértést is. A kezei leesnek a vállamról. – Én is sajnálom.

Ott álunk, kínos csendben, és nem igazán tudjuk, hova vezet ez minket. Azt hiszem, épp most szakítottunk, még mielőtt valójában elkezdtük volna, aztán Roman azt mondja: – Vissza kell mennem az öltözőbe. Szeretnéd, ha hazavinnélek a meccs után?

Megrázom a fejem. – Brian mondott valamit arról, hogy meccs után együtt elmegyünk meginni valamit. Biztos vagyok benne, hogy ő visz oda, de elmehetek hozzád valamikor, amikor neked is jó a következő napokban, hogy felvegyem a cuccaim?

Ajkai felfelé húzódnak, szomorúan, de kegyesen elfogadva, ami itt történt. – Persze. Csak írj majd, és kitalálunk valamit.

– Oké – mondom, és hirtelen úgy érzem, hogy összenyom az igazságtalanság nehéz, keserű súlya, ami rám telepedett. Nem kellene választanom, és mégis azt tettem most. Nem kellene feladnom a férfit, aki iránt érdeklődök, csak hogy megvessem a lábam a nővéremnél, akivel kapcsolatot akarok kialakítani.

Nem kellene egyiknek vagy másiknak lennie, nem akkor, amikor mind a kettő jó lehetne nekem.

– Vigyázz magadra, Lexi – mondja Roman halkan, és még mielőtt megkérdőjelezhetném a döntésem a szakításunkkal kapcsolatban, elfordul, és visszamegy az öltözőbe.