17.-18. Fejezet

 

17.fejezet

ROMAN

 

Fordította: Mandy

 

Kinyílik a szemem és érzékelem, hogy a téli napsugarak átszűrődnek a lehúzott redőnyökön, hajnali ragyogásba borítva a szobát. A hátamon fekszem az ágy közepén, Lexi pedig félig rajtam. Feje a mellkasomra nehezedik, karjával átöleli a derekamat, egyik lába az enyémek közé van szorítva. A farkam félkemény, és a lány combtövéhez nyomódik, valószínűleg mert felébredt– akárcsak én –, tudva, hogy egy dögös nő van elérhető közelségben, és ennek nagyon örül.

De nem teszek mást, csak fekszem itt és, érzem a teste súlyát magamon. Hallgatom a légzését – egy halk horkanást, pont, ahogy tegnap este csinálta –, ami szétárad a mellkasomon és megcsiklandozza a szőrömet. Bőre puhaságát, ahogy az ujjaimat könnyedén végighúzom a derekán. Még egy aprócska nyálcseppet is érzek a mellemen ott, ahol a szája nyitva van, amitől vigyorogva nézek a plafonra.

Jézusom…Minden porcikáját szeretem.

Ettől elgondolkodom, hogy vajon lemaradtam eddig valamiről? Éveken keresztül rosszul gondolkodtam a nőkről és az intimitásról?

Lexi nem az első nő, aki éjszakára az ágyamban maradt, de ő az első, akivel úgy ébredek fel, hogy hozzám bújik. Nem szoktam a hátamon aludni. Miután megdugok egy nőt, általában azonnal hasra fordulok, magam alá tuszkolok egy párnát, hogy az arcomtól a mellkasomig átöleljen, a lábaimat pedig szétterpesztem, hogy megjelöljem a területemet. Ha egy nő marad éjszakára, egyetlen centit sem kap az én teremből, és ha minden jól megy, akkor kisurran, míg zuhanyozok egy ébredés utáni kurta csókot követően.

Most pedig csak azon gondolkodom, hogy ezt ki kellett volna próbálnom már korábban is? Nyitnom kellett volna valami többre?

A válasz hangosan kiált a gondolataimban.

Én egyáltalán nem akartam ezt korábban, és ez nem olyasmi, amit meg lehet játszani.

Nem, Lexi Robertson az egyetlen nő, akivel ez, amit most csinálok – a reggeli ölelés – egyáltalán lehetséges.

Ki tudja?

Talán épp felnövök. Lehet, hogy rájövök, hogy van több is.

Mindegy, mi az oka, tudom, hogy ez jó érzés és belemegyek, hogy lássam, hova vezethet. Kedvelem Lexit annyira, hogy hajlandó legyek nyitni valami újra.

Lexi kicsit megmozdul rajtam, és a torka mélyéről egy édes kis hang tör fel. Teljesen mozdulatlan maradok, míg kinyújtóztatja a testét álmában, aztán egy kicsit szorosabban bújik hozzám. Karjával átöleli a derekamat, és megszorítja, arcát a mellkasomhoz dörgöli.

– Mi a fene? – motyogja kába hangon, majd felemeli a fejét, és a karját elveszi rólam, hogy kezével megtörölje a száját.

Elfordítom a fejem, hogy ránézhessek, és elvigyorodom, mikor látom, hogy zavartan néz a nedves foltra, majd tekintete a mellkasomra vándorol.

– Ó, te jó ég – motyogja, miközben letörli a nyálát. – A francba, rád folyt a nyálam. Lehet valami ennél szexisebb?

Felnevetek, mire elfordítja a fejét, és félénken rámvigyorog. Hogy lehet az, hogy valaki ilyen fantasztikusan nézzen ki reggel, annak ellenére, hogy álmában rám csorgatta a nyálát?

– Ne haragudj ezért – mondja, de egyáltalán nem tűnik bűnbánónak, és ezt imádom benne. Azt a magabiztosságot, ami azt sugallja “Én egy olyan nő vagyok, aki összenyálazhat, és te mégis akarsz engem”.

– Bármikor összenyálazhatsz – mondom neki őszintén. – Tudom, hogy biztosan vannak olyan részeim, amiket imádnám, ha összenyálaznál.

– Mmmmmmm– mondja elmerengve, a hatás kedvéért az ajkát is megnyalja. – Ezt biztosan el lehet intézni.

A farkam megugrik a gondolatra, ahogy a száját elképzelem magamon, és kissé meg is lepődöm, hogy még maradt benne valami, mert tegnap este Lexivel elég keményen megdolgoztuk. És többször is. – Hát megegyezhetünk, de most mi lenne, ha a csinos fejedet visszahajtanád rám.

– Egy férfi, aki össze akar bújni – mondja álmodozva, bár van egy csipet túlzás a hangjában.

Lexi visszabújik hozzám, újra szorosan átölel, lábát mélyebben az enyéim közé szorítja. Tudom, hogy észrevette a reggeli merevedésemet, ahogy a combját súrolja, és bár fantasztikus ötletnek tűnik, hogy fölé hemperedjek, és újra a magamévá tegyem, most mégis igazán elégedett vagyok, hogy csak így fekszem itt egy kicsit.

– Szóval, mik a terveid mára? – kérdezem tőle lazán, kezem újra a csípőjén van, ujjaimmal játszok a bőrén. Korlátozott az időnk, mert délután repülünk a Nyugati Partra.

Egy szinte fájdalmas sóhajtással válaszol.– Beszélnem kell Grayjel. Azon gondolkodom, hogy meglepetésszerűen meglátogatom otthon, hogy ne tudjon elkerülni.

– Rólunk? – találgatok.

– A döntésemről, hogy figyelmen kívül hagyom a tanácsát – magyarázza. – Amibe nyilván beletartozol te is.

– Nem kedvel engem – mutatok rá. – Készülj fel rá, hogy megpróbál lebeszélni róla.

– Nem tud – jelenti ki. – És igazából nem várom el tőle. Megadom neki az ártatlanság vélelmét, és remélem, hogy az a vágya, hogy a húga boldog legyen, kiegyensúlyozza a többi dolgot.

Nem tehetek róla, de egy szkeptikus horkanás kiszakad belőlem.

Lexi felemeli a fejét, és rámnéz. – Mi van? Nem hiszed el?

– Nem számít, hogy én mit gondolok Grayről – terelek, de nem tudom elrejteni a hangomon, hogy nem kedvelem a főnökömet.

– De igen, számít – mondja, és hogy világosan kifejezze, hogy komoly beszélgetést kíván folytatni, átfordul, és testével az enyémre fekszik. Medencéje csapdába ejti a farkamat, ami mi mást tehetne, még jobban ágaskodik most, hogy a puncijához nyomódik.

De ő figyelmen kívül hagyja, karba fonja a kezét a mellén, és lenéz rám. – Miért nem kedveled Grayt? – kérdezi kíváncsian, mindenféle rosszallás nélkül.

– Én igenis kedvelem őt – felelek köntörfalazva. – Ő egy fantasztikus ügyvezető igazgató. Az egyik legjobb.

– Nem – mondja határozottan. – Van benne valami, amit nem kedvelsz. Vagy valami, amit nem tisztelsz. Hallani a hangodon.

– Nézd, nem akarok ebbe belemenni – válaszolok ugyanolyan határozottan. – Ő a nővéred.

– És te valószínűleg jobban ismered őt, mint én – vág vissza. – Kérlek, mondd el, hogy megértsem.

Sóhajtva megszorítom Lexi csípőjét, miközben mesélek neki. – Gray nem kedvel engem. A személyemet és néha szakmailag sem. És ez csak egy dolog a sok közül, és őszintén, mivel ő nem kedvel engem, én sem kedvelem őt.

– Nem értem – mondja Lexi, és aggodalommal telik meg a tekintete. – Honnan tudod, hogy nem kedvel téged?

– Emlékszel az első napra, mikor találkoztunk? – kérdezem.

Bólint.

– Gray azért hívatott be, hogy elmondja, változtatnom kell, különben kispadra ültet, vagy akár ki is rúghat a csapatból – mondom el neki nyíltan.

– A “változtatnod kell” azt jelenti, hogy…

– Mindenen – válaszolok komoran. – A személyes oldalon, hogy hagyjam abba a bulizást és a csajozást, ne tegyem közszemlére magam. A szakmai oldalon pedig fogjam vissza magam…hogy ne függesszenek fel.

– És ezek észszerűtlen kérések? – kérdezi bizonytalanul.

– Az ő szemükben nem – vallom be nyíltan. – De itt többről van szó.

– Magyarázd el nekem – mondja halkan, és a hangja alapján megállapítom, hogy nem ítél el sem engem, sem Grayt.

Szóval megpróbálom kifejezni magam úgy, hogy megértse, nem szeretném Grayt sem rossz fényben feltüntetni, de az érzéseimet is világossá akarom tenni. – Megértem a személyes dolgokat. Egy kicsit bajkeverő típus vagyok, mindig is az voltam. Soha nem engedelmeskedtem senkinek, Lexi, már kisgyerek korom óta. Egyedül nőttem fel távollévő szülőkkel, és mindig is én hoztam a saját szabályaimat. És amíg ezek nem ártanak senkinek, és szándékosan soha nem próbálok ártani senkinek, akkor nem értem, hogy mi köze van Graynek ahhoz, hogy mit csinálok a magánéletemben.

– Megértem – ért egyet tapintatosan.

– Hát, ez a rész kicsit most már tárgytalan is, mivel hajlandó vagyok miattad feladni a kicsapongó életmódomat – közlöm vele mosolyogva, mire ő is elmosolyodik. – De az is több, mint tény, hogy nem ismeri el azokat a dolgokat, amit felnőttként teszek, amik ellentétesek azokkal a dolgokkal, amiket ő nem fogad el. Úgy értem, többet is teszek, mint csak golden retrievereket mentek önkéntesként. Részt veszek egy csomó jótékonysági dologban, nyáron ifi hokisokat edzek és hátrányos helyzetű embereknek segítek az élet minden területén. Sokkal több időt töltöttem ezzel, mint a legtöbb csapattársam, hogy visszaadjak, mert úgy érzem, hogy ez kötelességem, és ezáltal megmutathatom, hogy mennyire hálás vagyok mindazért, amim van. És ha ez kicsit keserűen hangzik, lehet, hogy az is vagyok, mert ez a sok csodás dolog, amit teszek, messze felülmúlja azt a néhány apró botrányt, ami eddig körülvett, és mégsem kapok elismerést értük.

Lexi csak bámul egy pillanatig, aztán szomorúan összeszorítja a száját. – Sajnálom. Ez tényleg szívás.

És most, hogy kinyílt a gát, úgy tűnik, nem tudom visszafogni magam, hogy ne pakoljak ki mindent. – És hogy ne hangozzon úgy, mint egy nyávogósribi, az egész személyes dolgot el tudom engedni. Bízom annyira magamban, hogy tudjam, ez igazából nem számít semmit. De szakmai részről ő azt kéri tőlem, hogy változtassam meg az alapvető játékosi lényemet. Igen, kapok büntetést, de tudod, mit? Ez a munkám. Verőember vagyok, és meg kell őriznem ezt a hírnevet. És igen, felfüggesztettek, de képtelen vagyok kontrollálni ezt a fajta szenvedélyt odakint a jégen. Komolyan veszem a munkámat, és ebbe az is beletartozik, hogy megteszek bármit, amire szükség van a nyeréshez. És a legdühítőbb, hogy Gray tudta mindezt, mielőtt szerződést ajánlott nekem. Tudta, hogy mit fog kapni, és most mégis úgy tűnik, hogy nem tudja tolerálni. Megszoksz vagy megszöksz, és ahogy mondtam, én nem viselem jól az ilyen ultimátumokat.

Mikor befejezem, Lexi azonnal előrehajol, és ajkait a számra nyomja. Gyengéden megcsókol, aztán visszahúzódik és rámnéz. – Értem, és teljesen megértem a frusztrációdat. Talán beszélhetnék Grayjel…

Megrázom a fejem, még mielőtt befejezné a mondókáját. – Ez az egyetlen dolog, amit soha nem fogsz megtenni, Lexi – mondom neki szigorúan. – Habár nincs megtiltva, de elég kényes helyzetet eredményez, hogy a tulajdonos lányával és az ügyvezető igazgató húgával randizom. Te soha nem fogsz belekeveredni a karrierembe, érted?

Tudom, hogy keményen hangzik, mivel a meglepetéstől elkerekednek a szemei. – Rendben – suttogja tétován.

– Ne haragudj – motyogom tehetetlenül, és bíztatóan megszorítom a csípőjét. – Én csak… Nem akarom, hogy nehéz helyzetbe kerülj, és őszintén szólva, nem kell, hogy megvívd a csatáimat. És ebben az egészben csak attól félek, hogy így elveszíthetem a férfiasságomat vagy mit.

– Rendben – mondja sokkal határozottabban. – Értem. Nem avatkozom be, és nem lépek közbe. Hagyom, hogy rendezd a saját csatáidat. Ott leszek, hogy együttérezzek veled és támogassalak.

– Lehet, hogy nem velem kellene együttérezned– emlékeztetem morogva. – Van egy nővéred, rá is gondolnod kell.

– Nos, nem igazán értem, miért ne lehetne mindkettő? – mondja Lexi egyszerűen, de mégis olyan optimistán, hogy nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el. – Nem értem, miért ne érthetnénk szót mindannyian.

Felhorkanok, és felemelem a fejem a párnáról, hogy megcsókoljam, mert ez tényleg nagyon édes, még ha egy kicsit naiv is. – Szerintem csak abban kéne megegyeznünk, hogy Gray és én valószínűleg sosem fogunk szót érteni, és időnként össze fogunk csapni. Gyanítom, ez most még inkább valószínű, mivel a notórius rossz fiú randizik a húgával.

– Randizunk? – kérdezi, hogy tisztázza a dolgokat. – Nem csak szétszexeljük az agyunkat, ugye?

– Attól a pillanattól kezdve randizunk, hogy meghallottalak azon a színpadon ukulelén játszani – mondom neki. – Még akkor is, ha akkor még egyikünk sem vette észre.

– Óóóóóóó– mondja csillogó szemekkel. – Ez olyan édes.

– És mivel randizgatunk, biztos lehetsz abban, hogy nem fogok rossz fiúként viselkedni a jégen kívül, így Graynek nem kell aggódnia. Most már csak ki kell találnom, hogy játsszak, hogy hű maradjak magamhoz, és mégse tegyek semmi olyat, ami miatt a nővéred kirúghatna.

– Én bízom benned – mondja Lexi ragyogó mosollyal. – Roman Sýkora képes bármire, amit a fejébe vesz.

– Tényleg? – kérdezem cukkolva, kezemet lecsúsztatom a derekáról a fenekére. Kissé lenyomom őt, hogy a farkamhoz dörzsölődjön. Mivel az eddig a beszélgetésünk során bizonytalanságban volt, most egyből érdeklődve felágaskodik.

– Igen, így van – mondja rekedten, a szemei úgy kezdenek sötétedni, ahogy a farkam keményedni. Ha most nem lenne szükségem egy kibaszott gumira, csak simán magamra húznám őt, és ráhelyezném a farkamra egy kis lovaglásra.

De inkább hízelegve megkérdem: – Emlékszel a beszélgetésünkre arról, hogy összenyálazol?

Felvillan a szeme, majd perzselően tüzessé válik. – Emlékszem.

– Gondolod, hogy tehetnénk valamit ennek érdekében? – kérdezem, kezeimet felcsúsztatom a fenekéről a hátára, és beletúrok a hajába. Ösztönzően megnyomom a feje búbját.

Lexi azonnal reagál, elkezd lecsúszni a testemre, közben csókokat hagyva a bőrömön. A farkam megduzzad a vágytól, a golyóim pedig bizseregni kezdenek a várakozástól.

– Várj egy pillanatot – mordulok fel, és szorosabban fogom a fejét.

Felnéz rám, szemei már ködösek a vágytól, szája pont a köldököm felett jár. – Mi az?

– Fordulj meg – közlöm vele halkan. – Az arcomon akarlak, míg szopod a farkam.

Lexi kifújja gyorsan a levegőt, majd mélyen beszívja. Csak egy pillanatig hezitál, aztán megfordul az ágyon, és lábait a fejem két oldalára dobja. Már nem hezitál, ahogy ráereszkedik várakozó nyelvemre, és ezzel egyidőben tövig beveszi a farkam a szájába.

És ó, igen…Ez kibaszott komoly. Hatvankilencezni a csajommal korán reggel, el sem tudok képzelni jobb napkezdést. Most már csak be kell biztosítanom, hogy még sok ilyen reggelem legyen.

 

18. fejezet

LEXI

 

Fordította: Mandy

 

Tudom, elég szemét dolog csak így felbukkanni Graynél, de megtanultam, hogy a nővérem baromira elfoglalt és korlátozott az ideje, én pedig már alig várom, hogy ezt kiadhassam magamból. Azt is tudom, hogy otthon van, mert felhívtam apát, és megkérdeztem tőle. Ő mondta el, hogy otthonról dolgozik, mert ő akarta elvinni Violetet és Rubyt az iskolába ma reggel, hogy egy kis időt tölthessenek együtt, mielőtt délután elutazik a csapattal a nyugati parti meccsekre.

Szóval figyelmeztettem Grayt üzenetben, hogy beugrom hozzá egy rövid látogatásra, aztán kikapcsoltam a telefonomat, hogy ne írhasson vagy hívhasson fel, hogy elmondja, mennyire elfoglalt.

Ahogy felsétálok a bejárati ajtóhoz, az kinyílik, és Grayt látom ott állni, és még engem is meglep, hogy üdvözlésül mosolyog.

– Minden rendben? – kérdezi óvatosan, amikor hátralép, hogy beinvitáljon. Tudom, hogy a lányok nincsenek itthon, mivel délelőtt van, mostanra már az iskolapadban kell ülniük.

– Igen, minden rendben – válaszolok neki, remélhetőleg határozott, boldog hangon, ahogy becsukom az ajtót. – Ryker itt van?

– Az irodájában van az arénában, el kell intéznie néhány dolgot – feleli, és jobbra fordul egy kis folyosó felé, ami a nappaliba vezet. Követem őt, felkészítve magamat, hogy lenne a legjobb szóba hozni Romant.

– Nem akarlak siettetni vagy ilyesmi, örülök, hogy beugrottál, de épp pakolok az útra. Gyere be a szobámba, és tudunk beszélgetni, míg befejezem.

– Rendben – egyezek bele. Elindulunk és annyi bizonyos, egy hatalmas bőrönd van szétnyitva az ágyon, félig megtöltve ruhákkal.

– Szóval, mi újság? – kérdezi Gray kedvesen, majd a nyitott fiókhoz lép, és elkezd kiszedni belőle néhány edzőruhát.

– Még terhesen is jógázol? – kérdezem kíváncsian, miközben összehajtogatja a ruhákat, és takarosan belehelyezi őket a bőröndbe.

Gray felnevet. – Igen, bár néhány pózt már elég nehéz felvennem. Inkább csak megpróbálok alkalmazkodni, amennyire tőlem telik.

– És hogy halad a terhesség? – kérdem, mert a mai Gray vidám, és úgy tűnik, nyitott a személyes beszélgetésre.

– Fantasztikusan – válaszol, és gyengéden megpaskolja a pocakját. – Minden vizsgálat eredménye tökéletes.

– Örülök. – Kényelembe helyezem magam, és leülök az ágy szélére, míg ő pakolászik. – Eldöntöttétek már a nevét?

Gray bólint, a szemei csillognak, ez a leggyönyörűbb és majdnem emberi oldala, amit valaha is láttam tőle. – Willow ha lány, és Harrison ha fiú.

– Jaj, imádom ezeket a neveket – mondom izgatottan.

– Én is – vigyorogja válaszul, de aztán egy éles pillantást vet felém, ahogy kihúzza a fehérneműket egy másik fiókból. – Szóval, mi ez a váratlan látogatás?

– Bocsánat, hogy csak így rádtörök – kezdem, de aztán egy kézlegyintéssel közbevág.

– Soha nem baj, ha beugrasz, Lexi – jelenti ki határozottan. – Eltekintve a DNS eredményektől, amik bizonyítják, amit már nagy valószínűséggel tudunk, hogy tényleg a húgom vagy, bármikor nyitva áll előtted az ajtónk. Bár mostanában annyira elfoglalt vagyok, hogy néha alig marad időm Rykerre és a lányokra, de akkor is… ha van időm, akkor rád is van.

Ezekre a szavakra felmelegszik a szívem, és tényleg úgy néz ki, hogy Gray ad nekem egy esélyt. Tudom, hogy eddig eléggé változó volt a kapcsolatunk, de talán csak időre volt neki szüksége, hogy elfogadja a helyzetet.

– Szóval, Romanről akartam veled beszélni – kezdem lazán, de aztán azonnal kétségbeesek, mikor látom, hogy Gray vállai megfeszülnek.

– Miről? – kérdezi könnyedén, de nem néz rám, smaragdzöld bugyija hajtogatására koncentrál, majd beleteszi a bőröndbe.

– Átgondoltam a tanácsodat, és nagyra értékelem, ahogy az aggodalmadat is, de úgy döntöttem, hogy továbbra is fogok vele találkozgatni – terítem ki egy szuszra a híreimet.

– És a beleegyezésemet akarod? – kérdi kíváncsian, ezúttal rámnézve.

– Nem – mondom óvatosan. – A megértésedet, hogy magam szeretnék kipróbálni dolgokat. Az a típus vagyok, aki a szívét követi, és ha megégetem magam, tanulok a hibáimból, és legközelebb jobban csinálom.

– Értem – mondja közönyösen, tekintetét az enyémbe fúrva.

– És megígérem, hogy soha nem fogok szándékosan olyat tenni, ami károsíthatja a szervezetet. És ha valaha is felmerül, hogy Roman ilyen értelemben kockázatot jelent, csírájában el fogom fojtani. Megteszem és megvédem a családi kötelességeimet.

Gray továbbra is a szemembe néz, gondosan mérlegeli a szavaimat. Aztán meglep, mikor az összehajtogatott bugyit az ágyra dobja, és a hálószoba ajtaja felé fordul.

– Gyere – mondja halkan. – El akarok mondani neked valamit, és ez teát kíván.

Megrökönyödve követem őt a konyhába, és csendben figyelem, ahogy a mosogatóján lévő forró víz adagolóból megtölt két bögrét majd dob bele két tea filtert. – Kérsz valamit a teádba? Ez borsmentás.

– Nem, így simán jó lesz – felelem, majd int nekem a konyhaasztal felé a két bögrével a kezében.

Leülök, és elfogadom az egyik bögrét, de azonnal le is teszem az asztalra, hogy kicsit lehűljön.

Gray velem szemben foglal helyet, óvatosan húzogatja a filtert a bögréjében. – Tudod, hogy jöttem össze Rykerrel?

Megrázom a fejem, mert ezt a történetet még nem hallottam. Csak a médiából tudom, hogy nagy balhé volt, mivel ő volt felelős, aki döntött Ryker alkalmazott státuszáról, és volt ott egy kis érdekellentét, amiben érintettek voltak.

– Hát, ezzel az őrült vonzalommal kezdődött – mondja gyengéden, szemei csillognak az emlékezéstől. – Szinte kémia volt, először csak egy mély fizikai vonzalom. Eltitkoltuk mindenki elől.

– Mert a főnöke voltál – szólalok meg, aztán megmagyarázom. – Valamennyire követtem a médiában a történetet.

– Igen – ért egyet finoman felnevetve. – De nagyon gyorsan rájöttünk mindketten, hogy igazi érzésekről van szó, és olyan szörnyű volt elrejteni a világ elől…titokban járkálni.

– Azt el tudom képzelni.

– Amikor apám rájött, hogy mi van köztünk, csalódott bennem. – Gray szeme kicsit szomorúan felvillan, amitől számomra még emberibbé és nővérszerűbbé válik.

– Miért volt csalódott? – kérdezem.

– Részben azért, mert titokban tartottam előtte a dolgokat – mondja, majd szinte elmélázva elmosolyodik. – De leginkább azért, mert ő hisz abban, hogy nem szabad hagyni, hogy bármi is a szerelem útjába álljon. Soha. És ezért örömmel látom, hogy te is ezt a gondolkodásmódot követed. Nekem eltartott kicsit, míg idáig jutottam.

Makacsul megrázom a fejem, még mielőtt kimondanám. – De én nem szeretem Romant.

– Hát persze, hogy nem, te csacsi – dorgál meg. – De lehet, hogy egy nap majd igen, és addig nem tudod meg, míg nem próbálod meg, nem igaz?

– Szóval ezzel mit akarsz igazából mondani? – kérdem tétován, mert egy kicsit összezavar, hogy itt ülök Grayjel teát iszogatva, és a szerelemről beszélgetünk.

– Azt mondom, ha te akarsz valamit Romannel, akkor hajrá. – Rámmosolyog, felveszi a bögréjét és belekortyol, majd rámnéz ragyogó szemekkel.

– De épp te figyelmeztettél miatta a múlt héten – fakadok ki.

Gray megvonja a vállát. – Még mindig ugyanazok a fenntartásaim vannak ma, mint múlt héten. De én is nagylány vagyok, és be tudom látni, hogy lehet, te jobban ismered őt, mint én, és úgy tűnik, megfontolt nő vagy. Szóval lehet, hogy én nem tudom, miről beszélek.

– Hát, jószándékkal adtad a tanácsot – mondom balgán.

– Vagy – vág vissza, ahogy leteszi a bögrét. – Lehet, hogy pontosan tudom, hogy miről beszélek, és ő rossz hatással lehet rád. A lényeg, hogy neked magadnak kell kitalálnod ezt, és én most megesküszöm, hogy nem fogom az orrod alá dörgölni, hogy megmondtam neked, ha esetleg az lesz a vége, hogy gyökér lesz és bántani fog.

– Arra számítasz, hogy ezt fogja tenni – jegyzem meg komoran.

– Nem számítok semmire, és őszintén remélem, hogy nem fog ilyet tenni. Csak észrevételeim vannak, és abból következtetek, amit tudok Romanről. Csak nagytesó akartam lenni, és felhívni rá a figyelmed.

– És üzleti oldalról? – kérdezem kíváncsian.

– Ez visszanyúlik a Rykerrel való történetemhez – mondja. – Igen, bizonyos szintig vedd figyelembe a szervezetet, de ne hagyd, hogy a szerelem útjába álljon. Ha ez igazi Romannel, akkor nem kell aggódnod semmi miatt.

Veszek egy nagy levegőt, és lassan kifújom, majd bevallom Graynek. – Nem igazán így képzeltem ezt a beszélgetést. Tudom, hogy nem kedveled Romant…

– Tényleg nem kedvelem – ad igazat. – Nekem felelőtlennek tűnik, önzőnek és irányításmániás is. De őszintén, nem ismerem őt azon kívül, mint amit a médiában olvastam, úgyhogy lehet, hogy ezen változtathatunk. De nem fogok neked hazudni. Árgus szemekkel fogom figyelni.

– … de nagyon örülök, hogy időt szakítottál rá, hogy beszélgess velem – folytatom, figyelmen kívül hagyva a Roman rossz tulajdonságait bemutató összefoglalóját. – Sokat jelent nekem.

Gray bólint, és a szemében bocsánatkérést látok. – Nézd…Tudom, hogy nem könnyítettem meg a dolgodat az elmúlt hetekben, de remélem, megérted, hogy nem személyesen ellened irányult. Terhes vagyok, hormonokkal és egy többmillió dolláros céget próbálok vezetni, szóval a stressz-szintem minden adott napon elég magas. Adj hozzá még egy eltitkolt húgot, akinek sikerült apámat úgy megmosolyogtatni, ahogy már nagyon régóta nem mosolygott, így az érzéseim máris túlcsordulnak. Úgyhogy most túltengenek bennem a hormonok, stresszes vagyok, kicsit féltékeny és teljesen bizonytalan, hogy mit tegyek. Semmit nem azért mondtam vagy tettem, hogy megbántsalak, inkább arról szólnak a tények, hogy lehet, kicsit túljátszottam a szerepemet.

– Ó, hűha – mondom lágyan, a meglepetéstől elkerekedett szemekkel a bocsánatkérése miatt. Az én nézetemben ez egy hatalmas bocsánatkérés volt. – Köszönöm, hogy ezt mondod, Gray.

És mintegy bizonyítva a hormonok túltengését, Gray szeme bepárásodik, de gyorsan elpislogja a könnyeket, hogy ne mutassa ki nekem a gyengeségét. Kuncogni akarok, de nem teszem, inkább úgy döntök, hogy felállok az asztaltól, amin a teám érintetlenül maradt, és elköszönök. – Jól van, akkor nem is zavarlak tovább, hogy összepakolhass.

Gray is feláll, kezét kerekedő pocakjára teszi. – Örülök, hogy benéztél.

– Én is – értek egyet, aztán mindketten a bejárati ajtó felé sétálunk.

Miután kinyitja, hogy kiengedjen, meglep a mondandójával. – Figyelj… talán, ha visszajövök a nyugati partról, te meg én elmehetnénk vásárolgatni babaholmit meg ilyesmit.

– Nagyon szívesen – mondom fellelkesülve.

– Akkor ez a terv – mondja felragyogva és újra meglep, mikor előrehajol egy gyors, de hatékony ölelésre, ami olyan jó érzés, hogy alig akarom elengedni.

Mikor mégis elhúzódom, intek neki. – Akkor jó utat.

– Később találkozunk – szól utánam, és majdnem megbotlom az utolsó lépésnél, mikor még hozzáteszi: – Hugi.

Vissza sem nézek rá, csak újra elköszönök.– Szia! – Remeg a hangom. Nem nézek vissza rá, mert boldog könnyekben úsznak a szemeim, és ahogy pislogok, lecsorognak az arcomon.

 

—

 

Mikor beszállok a kocsimba, beindítom a motort, hogy felmelegedjen, aztán hirtelen előkapom a telefonomat. Bekapcsolom, az ujjaim repülnek a képernyő felett, ahogy egy gyors üzenetet küldök Romannek.

Küldetés teljesítve. Csodálatosan fantasztikus beszélgetés volt Grayjel. Tudom, hogy csomagolsz, csak tudatni akartam.

Rányomok a küldésre, és az anyósülésre dobom a telefont. Rükvercbe teszem a kocsit, és kitolatok Gray bejárójáról, közben egy kézzel bekapcsolom a biztonsági övet. Még mielőtt kiérnék az útra, csörögni kezd a telefonom, és látom, hogy Roman az.

Megállítom az autót, és képtelen vagyok elrejteni a mosolyt az arcomon, mikor a telefonért nyúlok, és felveszem. – Nem kellett volna felhívnod. Tudom, hogy elfoglalt vagy.

– Annyira nem, hogy ne tudjak egy percre beszélni a csajommal – válaszol.

Csajom.

Ez tetszik.

– Akkor mondj el mindent, mi történt – mondja Roman, majd cukkolva hozzáteszi –, de egy rövidített változatát annak, ami valójában történt.

Belevihogok a telefonba. – Gray azt mondta, hogy a szívemet kell követnem. Ugyanazt a tanácsot, mint az apám.

– Tényleg? – lepődik meg.

– Hát, egy kicsit még mindig szkeptikus volt veled kapcsolatban – vallom be halkan.

– Milyen meglepő – teszi hozzá szarkasztikusan.

– Csak be kell bizonyítanod, hogy téved – szekálom.

– Nem kell semmit bizonyítanom neki, Lexi – feleli. – Csak a te véleményed az, ami számít.

– Tudom – mondom. – Akkor viszont jól állsz, mert elég jó véleményem van rólad.

Úgy tűnik, ez átlendít minket a közte és Gray közti szakadék megtárgyalásának kínosságán, mert viccelődik velem. – És miért van olyan jó véleményed rólam?

– Hát – mondom hamis kis huncutsággal a hangomban –, elég fantasztikus vagy az ágyban. És baromi finom kajákat tudsz főzni. Plusz… nagyon dögös vagy a hokis felszerelésedben, amiért bónuszpont jár.

– Ez minden, amiért kedvelsz? – kérdi nevetve.

– Nem – mondom lágyan. – Ez csak a hab a tortán. Nagyon kedvellek, mert olyan srác vagy, akit elbűvölt egy lány, aki ukulelén játszik egy kávézóban borravalóért, és aki nagyon boldog ezzel az egzisztenciával. A legtöbb hozzád hasonló srác nem lenne elbűvölve.

Egy pillanatra elhallgat, majd halkan, megfontoltan megszólal. – Hát, én is kedvellek, Lex. Most mennem kell. Van még néhány elintéznivalóm, mielőtt elindulok a reptérre.

– Jól van – mondom kicsit csalódottan, mert úgy hiszem, egész nap boldogan beszélgetnék Romannel telefonon, és a francba az egésszel, hogy néhány órán belül dolgoznom kell.

– Már túl késő lesz, mire landolunk, de holnap hívlak, jó? – kérdezi.

– Ha lesz időd – felelem. – Tudom, hogy meccsed lesz meg minden.

– Rád mindig lesz időm, Lexi – mondja nyersen, cseh akcentusa mindig sűrűbb, ha a szívéből szól.

– Nekem is. Jó utat. Hiányozni fogsz.

– Te is nekem – feleli halkan, aztán megszakítja a hívást.

Az államhoz érintem a telefont, és ezer wattos a mosolyom. Eddig még soha nem voltam ilyen izgatott egy lehetséges kapcsolat miatt. Továbbá úgy tűnik, hogy a kapcsolatom Grayjel is szilárd lábakon áll már, és több, mint kész vagyok megnézni, hogy ez hova vezet.

Az életem most rohadtul csodálatos.